Szerző: Koritár Zsuzsanna
Furcsa ezt így leírni, pedig igaz: a magyar közvélemény semmit (!) nem tud a paksi atomerőmű tervezett bővítésének részleteiről. Pedig legalább a beruházás gigantikus költségei (a „hivatalos” becslés szerint is minimum 2000, de inkább 3000-4000 milliárd forint) indokolhatnák, hogy megtudjuk: pontosan mire és miért akarunk ennyit költeni.
Az ENERGIAKLUB lassan másfél éve próbál hozzáférni azokhoz az információkhoz, amelyek tartalmazzák a költségvetési terveket, a finanszírozási modelleket (például azt, hogy állami szerepvállalással vagy pusztán piaci alapon tervezik megépíteni – nem mintha bármelyik variáció is könnyen megvalósítható lenne), a tervezett reaktorok pontos számát, a beruházás időbeli ütemezését, és hogy egyáltalán milyen elemzések, tanulmányok készültek a bővítéssel kapcsolatban.
Ezek megismerésére azonban még várni kell. Az MVM és a Paksi Atomerőmű szerint ezek üzleti titkok, így nem tartoznak a nyilvánosságra. Mind a Teller-, mind a Lévai-projekt (a bővítés részleteinek kidolgozásával foglalkozó projektek) dokumentumainak kiadását megtagadták, az üzleti titokra való hivatkozás mellett amiatt, mert szerintük ezek döntés-előkészítő anyagok, amelyek a jog szerint hosszú évekre titkosíthatók. A probléma itt csak az, hogy éppen amiatt lenne fontos időben megismerni az adatokat, hogy érdemi vita folyhasson a beruházás szükségességéről, és lehetőség legyen részt venni a döntés meghozatalának folyamatában.
Az ENERGIAKLUB a közérdekű adatok megismerhetőségére hivatkozva bírósághoz fordult: a Teller-projekt esetében a Paksi Atomerőművet, a Lévai-projekt kapcsán pedig a Magyar Villamos Művek Zrt.-t pereljük. Ez utóbbi ügyben az első tárgyalás tegnap (április 14-én) zajlott le. A tárgyalást meglepő módon elhalasztották, arra hivatkozva, hogy a bíróság várja az alperes (MVM Zrt.) álláspontjának részletes kifejtését és igazolását az adatok kiadásának megtagadására vonatkozóan. Ez miért meglepő? Azért, mert a hatályos jogszabályok értelmében a bizonyítás az alperest terheli, és ezt ő is pontosan tudja. Tehát amikor a bírósági per megindult ellene, akkor egy ellenkeresetben, de legalább az első tárgyaláson bizonyítania kellett volna, hogy pontosan miért is titkosak a szóban forgó információk. Ezt nem tette meg, a tárgyalásra az MVM képviselője felkészületlenül érkezett, így a bizonyítás tovább húzódik – ki tudja mennyi időre. Láthatólag mindent megtesznek azért, hogy késleltessék a döntéshozatalt.
Nem ez az első eset az időhúzásra az ENERGIAKLUB tapasztalatai alapján: a 2003-mas üzemzavarra vonatkozó dokumentumokért folyó perek sem véletlenül húzódtak 5-6 évig, szemben a hasonló adatnyilvánossági ügyek néhány hónapos gyakorlatával. Az eredetileg az MVM ellen indított, a Teller-projekttel kapcsolatos perben pedig az történt, hogy az alperes – állítása szerint – a tárgyalásra szóló idézést megkapta, de a keresetlevelet nem, így az első tárgyaláson úgy jelent meg, hogy „nem tudja mi a per tárgya”. Annak ellenére sem, hogy az ENERGIAKLUB a pert megelőzően többszöri ismételt adatigénylést intézett hozzá a tárgyban, sőt, üzleti titokra való hivatkozással elutasító választ is kapott. Ugyanehhez az esethez kapcsolódik az a – bíróság által is példa nélkülinek minősített – lépés, amikor az alperes jogi képviselője a tárgyalás előtt a bíróságon járt, és nem volt hajlandó átvenni a kézbesítetlen keresetlevelet. Mindezek után, az MVM a második (!) tárgyaláson közölte, hogy a kért adatok nem nála vannak, hanem a Paksi Atomerőműnél, így a pert a bíróság megszüntette. Történt mindez 8 hónappal az adatigénylésünk után…
Mindezekből világossá válik, hogy az atomiparnak elemi érdeke, hogy – többek között – a bővítés terveit illetően teljes bizonytalanságban tartsa a közvéleményt, miközben a kettős kommunikációval („lesz bővítés” és „még semmi nincs kőbe vésve”) biztosítsa azt, hogy a kulisszák mögött szép lassan eldőlhessenek a lényeges kérdések – a nyilvánosság teljes kizárásával.