Gyerekcsoport a Faluházban

Gyerekcsoport a Faluházban

Szerző: Majer Anna

Nagyon változó, hogy iskoláinkban milyen hangsúlyt fektetnek az energiahatékonyság oktatására. Pedig nagyon fontos lenne, hogy a gyerekek megtanulják, miért és hogyan takarékoskodjanak az energiával, vízzel, és egyéb véges erőforrásainkkal. A megújuló energiák használata is egyre fontosabb lesz, a fosszilis készletek kimerülésével. Bár országos program nincs, ezeknek a fontos ismereteknek az oktatására, azért találkozhatunk üdítő kivételekkel!

A sárkeresztesi Bársony István Tagiskolában elkötelezett pedagógusoknak hála, már az alsósok is tájékozottak ezekben a témákban. Ékes bizonyítékát adták ennek a negyedikes gyerekek, hiszen ők nyerték a Szén-dioxid Nyomozók versenyt az alsós korosztályban. Én is így ismerkedhettem meg velük: nyereményük egy látogatás volt a Faluházban

A jól sikerült foglalkozáson 10 aranyos, zsák bolhát megszégyenítő aktivitású gyerek vett részt. Az első kérdésük mindjárt az volt, hogy lehet egy városban faluház? (Erre a szüleik is nagyon kíváncsiak voltak.) Elmeséltem nekik, hogy ebben a nagy házban pontosan kétszer annyi ember lakik, mint Sárkeresztesen, az ő falujukban. Ezért hívják Faluháznak, mert egy egész falu kényelmesen ellakhatna benne. Az energiahatékonyság és a megújuló energiák témákban rendkívül tájékozottak voltak, tehát improvizálnom is kellett. Merthogy az alsós csoporthoz igazított a “vajon mik azok a furcsa dolgok a Faluház tetején?” kérdésem használhatatlan lett, mikor a gyerekek megkérdezték, hogy azok a napkollektorok ilyen borús időben is működnek, vagy csak ha süt a nap? Ügyesen észrevették a Flórián téren körbenézve a különbségeket a felújított és a felújítás előtt álló panelházak között. Csak úgy pergett a nyelvükről a “geotermikus” meg az “energiatakarékosság”, és egyéb szakszavak. Jó volt látni, milyen érdeklődők, okosak, és gyorsan tanulnak.  

A legizgalmasabb rész az volt a számukra, amikor az Energiaklub interaktív plakátjaival lehetett játszani a számítógépen. Nagyon gyorsan megtalálták a plakátokon elbújtatott különböző energia pazarló hibákat, és az energiatakarékos megoldásokat is, és könnyedén válaszoltak a kérdéseinkre. A gyerekeknél a népszerűségi lista első helyezettje a kádban pancsoló “fütyülős bácsi” lett, bár a fiúk vérre menő vitát folytattak arról is, hogy a lányon a zuhanyzóban van-e bugyi… (Egyébként igen, egy 18 év alatti célcsoportnak készített energiahatékonysági plakáton a lányok bugyiban zuhanyoznak!)

 

 

A megújuló energiákról szóló plakáton pedig a két csapatra bontott társaság egymással versengve kereste a szélkerekeket. Volt olyan gyerek is, akinek a hagyományos puzzle-ként kirakható plakátot szerette jobban. Minden gyerek beleírta a vendégkönyvbe, hogy mi tetszett neki a leginkább. Volt, akinek a színes Faluház, volt akinek a napkollektorok, de a pálmát természetesen az energiahatékonysági, és a megújulós interaktív plakát vitte el. A kísérő pedagógusnak még a kedves, barátságos szoba is kedvére volt!

Az interaktív plakátok webcímei, amivel a gyerekek a számítógépen játszottak:

http://energiabox.blog.hu/media/image/2011-11-15/12113083/energiahatekonysag.html

http://energiabox.blog.hu/media/image/2011-11-15/12113083/megujulo_energia.html

És egy tesztelhető online játék:

http://energiabox.blog.hu/media/image/2011-11-15/12113083/.

Reméljük hazatérve az otthonaikba a gyerekek nem felejtik el amit nálunk láttak, tanultak, és felelősségteljes, környezettudatos módon fognak élni!

Facebook Comments