Szerző: Perger András
Ma van a csernobili katasztrófa 26. évfordulója. Ennek kapcsán azonban nem elsősorban Csernobilról, hanem a Fukusimában hosszabb távon várható fejleményekről fogok írni, csernobili tükörben.
Alapproblémák
A két baleset közötti sok-sok különbség ellenére, a következmények, és az ebből fakadó feladatok jelentős részben hasonlóak. Mindkét balesetben sérült az üzemanyag, illetve károsodott azt a környezettől elválasztó burokrendszer. Csernobilban robbanások tették tönkre a reaktort és az épületet, Fukusimában leolvadások és robbanások révén sérült a reaktorokban és a pihentető medencékben található üzemanyag, ezeken felül még a földrengés is hozzájárulhatott a védőburkok sérüléséhez. Mivel mindkét baleset során nagymennyiségű radioaktív anyag került a környezetbe, alapvető feladatként jelentkezett tehát a további szennyezés elkerülése érdekében, hogy a sérült üzemanyagot 1. hosszabb távú megoldásig a lehetőségekhez mérten elszigeteljék a környezettől, majd 2., a helyzetet felszámolják olyan módon, hogy a sérült üzemanyagot eltávolítják az annak hosszú távú tárolására csak korlátozottan alkalmas épületekből, és olyan helyre szállítsák, ahol az üzemanyag lényegesen nagyobb fokú biztonsága hosszabb távra megoldható.
Mi, hogyan valósult, illetve valósítható meg mindebből? Csernobilban kb. fél évvel a baleset után már állt a szarkofág. Mivel a reaktort nem vette körbe biztonsági védőburok, így a robbanásokban a sérült üzemanyag teljesen szabadra került, azt rohammunkában el kellett zárni a környezettől. Az 1. feladattal tehát gyorsan, és a körülményekhez mérten kielégítően végeztek. A második feladatról nincs szó, az elmúlt 26 év gyakorlatilag egyetlen fejleményeként az eredeti szarkofág fölé, annak leromlott állapota miatt, egy másikat terveznek, sőt, már el is kezdték építeni.
Fukusimában elsőre pillantásra kisebbnek tűnik a probléma: a reaktorokat körülvevő konténmentrendszerek legfeljebb csak kis mértékben sérültek, ezért kevesebb anyag szabadult ki, mint Csernobilban, az elszigeteltség magasabb fokú – az eredetileg a reaktorokban lévő üzemanyag tekintetében. Igen ám, de egyfelől ott vannak a pihentető medencék, amelyek a konténmenten kívül vannak, és a robbanások során szabadra kerültek, az üzemanyagot pedig lényegében csak a hűtővíz szigeteli el a külvilágtól (illetve az egyes reaktor esetében az épület fölé emelt könnyűszerkezetes „sátor”). Továbbá, mivel a leolvadás során a reaktorokból a konténmentekbe került az üzemanyag egy része (feltehetően három reaktor esetében is), és a konténmentek is sérültek az események során. Ennek jele a folyamatos szivárgás, legalábbis nehéz lenne mással magyarázni, hogy a kettes reaktor konténmentjében a vártnál lényegesen kevesebb vizet találtak.
Mindezek fényében, Csernobilhoz képest eltérő jellegű és súlyú problémáról kell beszélni az 1-es feladat esetében: az üzemanyagot feltétlenül szükséges hűteni, az ehhez szükséges víz azonban szivárog a talajba, és onnan az óceánba http://www.commondreams.org/headline/2012/04/03-2. Így Fukusimában egy lassan, de folyamatosan zajló szennyezésre kell megoldást találni, ha lehet.
Kérdéses jövő
Mi várható Fukusimában a második feladat, azaz a végleges kárelhárítás esetében? Ígéretek vannak, amelyek szerint 30 év alatt fel fogják számolni a problémát. Ehhez képest nem csak a csernobili tapasztalatok intőek, ahol hasonló időtávon messze nem látszik a megoldás, de figyelmeztetőek a körülmények is: olyan magas sugárzási viszonyok között kellene a munkát elvégezni, amihez jelenleg nincs technológia. Three Mile Island példája szolgálhat ehhez alapul, mivel ott hasonló módon, ugyancsak összeolvadt üzemanyag eltávolítását kellett megoldani, de ott a reaktortartály ép maradt (az első feladatra tehát nem kellett megoldást keresni), ami nagy segítség volt a kárelhárításban, Fukusimában pedig lényegesen rosszabbak a feltételek.
TMI esetében kb. 12 évig tartott, mire sikerült a következményeket felszámolni, azaz biztonságosan elhelyezni a sérült üzemanyagot. Csernobilnál 26 év után még mindig csak az első feladatra keresnek megoldást, Fukusimánál azonban kérdéses, hogy mennyi idő van. Nem csak a folyamatos szivárgás miatt kellene mielőbb megoldást találni a problémákra: ne feledjük, lehet, hogy a reaktorépületek nem csak a baleset során károsodtak, hanem a földrengésben is, továbbá, a jelenlegi állapotok (vízzel elárasztott épületek, magas sugárzás) nyilván nem tesznek jót az épületeknek. Kérdéses tehát, hogy egy újabb, erős földmozgás esetén milyen következményekkel kell számolni.
Összességében tehát, a csernobili helyzettől eltérően, elsősorban nem a levegő, hanem a talaj, és azon keresztül az óceán hosszú távú szennyezésétől kell tartani Fukusimában; a hosszú távú megoldás megtalálását pedig sokkal inkább sürgeti egy esetleges újabb természeti katasztrófa, mint Csernobilban.