Energiahatékonyak-e az Európai Bizottság épületei?

Energiahatékonyak-e az Európai Bizottság épületei?

Szerző: Fülöp Orsolya

Brüsszelben járva örömmel fedeztem fel a Bizottság épületeiben kifüggesztett energiatanúsítványokat. Az energiatanúsítvány elkészítését és kihelyezését ugyanis 2013. január óta direktíva írja elő az 500 m2-nél nagyobb, nagy ügyfélforgalmú hatósági épületek számára.

Három uniós épületben jártam, ezek közül kettő, a Berlaymont és a Charlemagne épület egészen energiahatékonynak számít: D-E besorolást értek el a tanúsítás során. Érdekesség, hogy mindkettő kifejezetten régen, még a hatvanas években épült. A jó eredmény valószínűleg annak köszönhető, hogy a kilencvenes években komoly átalakításon, korszerűsítésen estek át.

     

A Borschette központ a nyolcvanas évek elején épült, korszerűsítésére vonatkozóan nem találtam információt, kinézete azonban arra enged következtetni, hogy nem volt. Ennek megfelelően elég gyenge energetikai teljesítményt mutat: másfél-kétszer annyi energiát fogyaszt négyzetméterenként, mint a másik két épület (G kategória).

Érdemes azonban megfigyelni, hogy bár a Borschette a legkevésbé hatékony, kisebb méretének köszönhetően összességében mégis jóval kevesebb energiát használ el egy évben, mint a másik kettő.

A összesen 225 ezer négyzetmétert kitevő három épület több mint 52 ezer kWh energiát fogyasztott 2011-ben – összehasonlításul, ez több mint 7400-szorosa az én 50 m2-es társasházi lakásom éves energiafelhasználásának. Pénzben mérve a számla 3,7 millió euróra (kb. 1,1 milliárd forint) rúg.

Aki látott magyar hatósági épületben kifüggesztett energiatanúsítványt, kérem írjon és kiblogoljuk!

 

Facebook Comments