Szerző: Perger András
„A strigákról pedig, mivel ilyenek nincsenek,
semmiféle vizsgálat ne tartassék.”
(Könyves Kálmán)
Megütközve olvastam a Fukusima-saga legújabb fejezetéről szóló egyik cikk címét: „Fukusima el van átkozva.” Természetfeletti erők miatt következett volna be az egykori erőmű két és fél évvel ezelőtti katasztrófája, és okoznák a helyzet kezeléséért felelősek mára egyre nyilvánvalóbb vesszőfutását?
Először nézzük, miről is szólt hír. Arról, hogy egy dolgozó hibázott. Szó nincs róla, hogy valami ismeretlen erő mozdította volna el a helyéről az ominózus csövet, és akadályozta volna meg annak helyretételét 50 percig. Nem. A dolgozó egyszerűen csak elnézett valamit. Ez pedig megmagyarázható.
A fukusimai atomerőmű nem egy rendben üzemelő atomerőmű. A baleset révén olyan helyzet alakult ki, amire az erőmű rendszerei nem voltak felkészítve: három üzemelő reaktorban is leolvadt az üzemanyag, átolvadva a reaktortartályon is; a negyedik esetében a pihentető medencében sérült az abban tárolt üzemanyag, és került a szabad ég alá a reaktorépület felrobbanása miatt; az erőmű berendezéseinek többsége használhatatlanná vált.
A helyzet kezelésére sebtében kiépített rendszerek, tekintettel a helyzet kaotikus mivoltára, összetettségére és egyediségére, a szükséges idő és know-how hiányára, és feltehetően az erőforrások rendszertelen rendelkezésre állására, nem képesek azt a szintet nyújtani, ami egy rendben üzemelő erőműben elvárt: az átgondolt tervezést, a megfelelő anyagminőséget és kivitelezést, a dolgozók felkészítettségét, az apró részletekre is kiterjedő, többszörös redundanciát.
Az erőműben majdnem ugyanannyi radioaktív anyag van, mint a baleset előtt. A katasztrófa következtében azonban az erőmű eredeti, és azóta kiépített műszaki rendszerei (a mérnöki gátak), illetve az azokat üzemeltető humán állomány, minden erőfeszítés ellenére, nem alkalmasak többé arra, hogy a mélységi védelem elvének megfelelően, garantáltan elzárja a radioaktív anyagokat a környezettől. Mindennek láthattuk jeleit az elmúlt hónapokban.
Azaz, szó sincs átokról: a baleset során tönkrement berendezések már képtelenek arra, hogy megakadályozzák a szivárgásokat; a szükségmegoldások esetében, jellegükből fakadóan és az óhatatlanul gyors elhasználódás okán, az elfogadhatónál nagyobb valószínűséggel következhet be műszaki hiba; a rendszerben pedig, az élőerőre háruló nagyobb felelősség miatt, kódolt a hibázás lehetősége. Nem kell meglepődni azon, hogy a folyamatos szivárgás mellett időnként itt-ott elfolyik pár száz liter, változatos mértékben radioaktív folyadék, sőt, arra lehet számítani, hogy az ilyen esetek száma növekedni fog.
A helyzet súlyosságáról mindenki számára egyértelmű tájékoztatást nyújthatott a japán miniszterelnök beismerése, miszerint Japán nem képes megbirkózni a Fukusimában kialakult helyzettel. Pénzt ugyan egyelőre nem kért, csak know-how-t, és azt sem határozta meg, pontosan mihez vár segítséget, a segítségkérés ténye és üzenete igen aggasztó: már nem csak az a kérdés, hogy ha a japánok nem tudnak elkerülni egy nukleáris katasztrófát, akkor ki tud, hanem immár azzal is szembesülnünk kellett, hogy a helyzet kezelését sem tudják egyedül megoldani. Vajon mire számíthatnánk máshol…?
De ez még csak a kisebbik baj. A helyzet ugyanis jó eséllyel még sokáig így marad, és senki nem tudja, meddig. Akármikor is kerül sor az elhárításra, ha valaha, addig az épületek folyamatosan szivárogni fognak. Ami különösen fenyegető, hogy Fukusimában továbbra is kell egy erős földrengés veszélyével számolni, aminek már nem biztosan tudnának ellenállni az épületek. Így a helyzet súlyosabb, mint Csernobilban.
Ott egy szarkofággal viszonylag jól el lehetett zárni a környezettől a felrobbant reaktort, sőt, a szarkofágot le is lehet cserélni. Fukusimában azonban erre nincs lehetőség, és Csernobilhoz képest nagyobb veszélye van annak, hogy a sérült üzemanyag egyszer, minden igyekezet ellenére, a környezetbe kerül. Eközben a japánok energiáit felemészti a hűtés problémája, és a jelek szerint ezen a téren is csak korlátozott eredményeket tudnak felmutatni.
De térjünk vissza a balesethez. Netán azt is valami ártó szellem közreműködésének köszönhetjük? Idehaza él a legenda, hogy a balesetre azért került sor, mert ugyan a földrengésnek még ellen tudott állni az erőmű, utána egy olyan mértékű cunami érkezett, amire nem lehetett felkészülni.
Ez sajnos nem igaz. Az erőmű építése utáni új, a területre vonatkozó geológiai ismeretek, amelyek alapján változtatni kellett volna a védelmi rendszereken, már régen ismertek voltak a döntéshozók számára, ahogy az erőműtípus egyéb, a baleset lefolyásában szerephez jutó konstrukciós hibái is. Mégsem tettek érdemi lépéseket. Azaz, nem a cunami, hanem az erőmű, és az erőművet felügyelő, a lakosságot, a környezetet megvédeni hivatott intézményrendszer mondott csődöt.
Nincs itt tehát semmi boszorkányság. A rossz hír pedig az, hogy jó tündér sincs. Fukusimát nem átok okozta, és csodatétel nélkül kell eltakarítani.
(Ez a poszt az index.hu-n megjelent cikkel összefüggésben íródott, e tekintetben egészíti ki az Energiaklub bolgjában korábban posztolt véleményemet.)