Új atomerőmű mellett konkrétumok nélkül

Új atomerőmű mellett konkrétumok nélkül

Szerző: Perger András

A BME NTI igazgatója, Aszódi Attila nem volt könnyű helyzetben, amikor az új atomerőmű kérdésében nyilatkozott. A mostanra már megszokott módon, különösebb érvek, és ami a legfőbb, konkrétumok nélkül volt kénytelen támogató pozíciót elfoglalni. OK, nyilván őt is hátráltatja, hogy a kormány nem tesz közzé számításokat, nem közöl semmilyen számot az ügyben.

Nem is tőle kellene ezeket megkérdezni, hanem mondjuk a kérdéssel foglalkozó államtitkártól. A riporter érzékelhette a helyzet fonákságát, nem tett fel kemény kérdéseket, nem kérdezett vissza. Pl. hogy mégis miért tervezi a kormány, hogy csak úgy, tender nélkül odaadja a projektet az oroszoknak, miközben 4 és fél éve arról van szó, hogy tendert fognak kiírni; hogy miért gondolja, hogy a projektmenedzsmenten múlik a versenyképesség, holott az elsősorban bekerülési költségen és a felvett hitel kamatain múlik, és hogy nagyon úgy néz ki, hogy nincs az a projektmenedzselési varázslat, amivel versenyképessé tehető az atomenergia; hogy mégis konkrétan hány forintot ért a “versenyképes ár” alatt stb.

Persze az is lehet, hogy valami egész más történt.

Facebook Comments