Szerző: Fülöp Orsolya
Az atomerőmű-építéshez hasonló beruházások tankönyv szerint is magas korrupciós kockázatokat rejtenek magukban. A Paks II. kivitelezésével kapcsolatos orosz-magyar megállapodás ezeket a kockázatokat nem csökkenti, sőt: a jelenlegi konstrukcióba bele van kódolva, hogy a projekt korrupt beszerzések sokasága mellett, nagy korrupciós veszteségekkel fog megvalósulni – derül ki a Korrupciókutató Központ új tanulmányából.
A korrupció egyszerűen megfogalmazva a hatalomnak magánérdekek elérésére irányuló használata. Minden beruházásnak vannak korrupciós kockázatai – akkor is, ha erről a döntéshozók, vagy akár cégvezetők nem akarnak tudomást venni. Ez olyan axióma, mint hogy az ég kék, a fű meg zöld.
A kérdés az, hogy milyen tényezőkből fakadnak ezek a korrupciós kockázatok, mennyire vannak tisztában a jelenlétükkel a beruházás megvalósítói, és hogyan függnek össze a beruházások során hozott döntésekkel?
Az állam legmagasabb szintjein
A tervezett paksi atomerőmű-építés leginkább az ún. „nagy korrupció” kockázatainak van kitéve, hiszen az állam nem csak szabályozóként, hanem megrendelőként is meghatározó szereplő a projektben.
A korrupció mérete és államszervezethez való viszonya alapján megkülönböztethető „nagy” és „kis” korrupció. A „nagy” korrupción az államszervezet legmagasabb szintjein jelen lévő korrupciós tranzakciókat értjük, amikor a korrupció az állam működésének egyik jellemzője. A nagy korrupció rombolja az állami intézmények integritását, és a társadalomban a jogrendszer és a gazdasági stabilitás iránti bizalom leépüléséhez vezet.
A kis korrupció egyszeri, kétszereplős tranzakció, amely jellemzően az állampolgárok és állami beosztottak között jön létre. Csekély szívességek, kismértékű pénzösszegek váltásával valósul meg, általában közvetlen személyes kapcsolat során.
A kis és nagy korrupció nem független egymástól: a nagy korrupció lehetővé teszi, „legalizálja” a beosztottak számára a kis korrupció gyakorlatát. Sőt, kutatások szerint a nagy korrupció egyik feltétele lehet, hogy a nagy korrupciót megvalósító vezető megengedi, illetve szorgalmazza beosztottjai számára a kis korrupció létrejöttét a szervezeten belül. Ezzel „fizeti ki” a beosztottjait, akik egyébként tudomást szereztek a szervezetnél folyó nagy korrupciós tranzakciókról.
A kis korrupció elfogadása, a társadalmi normákat erodáló szerepe pedig közrejátszik abban, hogy a nagy korrupció szereplői semmi kivetnivalót ne lássanak az általuk folytatott korrupt tranzakciókban.
A Transparency International idén októberben publikált kutatása szerint a jelenlegi kormány hatalomra kerülése lényegesen megváltoztatta a korrupció működésének mechanizmusait: a korrupciónak ma centralizált karaktere van. A mai magyar helyzet a foglyul ejtett állam és a bennfentes gazdasági-politikai berendezkedés (haveri kapitalizmus) kombinációjaként jellemezhető. Ez magában foglalja az állami intézmények meggyengítését, és a járadékvadászattal összefüggő viselkedési minták terjedését is.
Legyen jó nagy
A nagyméretű beruházások jellemzően magas korrupciós kockázatokkal járnak. Korrupt állami szereplők számára kifejezetten vonzó a nagyberuházások lehetősége, hiszen méretükből fakadóan nagy korrupciós nyereségre lehet szert tenni. Emiatt előnyben részesítik a tőke-intenzív közberuházásokat az egyéb beruházási projekteknél.
Egy új atomerőmű felépítése kb. 4 ezer milliárdos költségével az elmúlt 25-30 év legnagyobb beruházása lenne Magyarországon. Nemzetközi vizsgálatok szerint hasonló projekteknél a beruházás értékének legalább az 5%-a van kitéve a korrupció veszélyének. A magyar vállalatvezetői vélemények szerint azonban hazánkban a közbeszerzések értékének átlagosan 10-15%-ára tehető a korrupciós jutalék mértéke (egyes piacokon akár 20-30%), vagyis amennyit a nyertes “köteles” visszaadni a közbeszerzés kiírójának.
Paks II. esetében tehát 400-600 milliárd forintra is rúghat a közvetlen korrupciós jutalék – azaz a 4-es metró teljes költségénél is több pénz tűnhet el a projektből, és vándorolhat magánzsebekbe.
A nagyberuházások esetében elérhető korrupciós nyereség sokszor nagykoalíciós, korrupciós megegyezést hoz létre a politikai pártok között.
Magyarországon az új atomerőmű építése azon kevés kérdések közé tartozik, amelyekben az elmúlt másfél évtizedben egyetértés volt a mindenkori kormány és az aktuális ellenzék között. 2009 márciusában az országgyűlés nagy egyetértésben adott “előzetes, elvi hozzájárulást (…) a paksi atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez”. Az új atomerőmű építéséről szóló 2014. januári orosz-magyar megállapodást szintén nagy többséggel – 110 igen, 29 nem szavazat és 19 tartózkodás mellett – hagyta jóvá a parlament.
Gyurcsány Ferenc a Magyar Narancs interjújában így fogalmaz: “Nagyjából minden jelentős energiapiaci döntést 2010-ig majdnem egyhangúan, ellenszavazat nélkül fogadott el az országgyűlés. (…) Ha van baj Magyarországon, ahogy minden kis és közepes országban, akkor az az, hogy az energiapiaci szereplőktől független szakértői bázis nagyon szűk. Nagyon kicsi ez a szakma, egy kezünkön meg tudjuk számolni a jó szakértőket. Közülük jó néhány megfordul az energiacégeknél, majd visszatér az államigazgatásba, vagy tanácsadó lesz. Minden tisztességes miniszterelnöknek inkább az a félelme, hogy amikor meghallja a kollégák véleményét, nem lehet biztos abban, hogy az mennyire független az energiapiaci szereplők érdekétől. Egyébként pedig teljesen világos volt, hogy ez a Fónagy-Podolák-Puch világ folyamatos konzultációban áll egymással…”
Tartson minél tovább
A korrupt kormányzati szereplők szempontjából fontos szempont, hogy időben minél inkább elhúzódó projektekről dönthessen: miközben a korrupcióból származó jövedelemhez hamar hozzájuthat, a beruházás költségeit minél inkább szétterítheti.
Egy atomerőmű-építés gyakorlatilag az elképzelhető leghosszabb építési projekt napjainkban. A paksi II. atomerőművet 8 év alatt tervezik felépíteni, de a közelmúlt tapasztalatai alapján sokkal valószínűbb, hogy jelentősen elhúzódik majd: a tervezett időnek több mint kétszeresére is nyúlhat.
A belenei (Bulgária) atomerőmű-építés például több mint húsz éve zajlik, és az eredménye mindeddig egy betonplacc, néhány épülettorzó és többszázmillió euró kár. Az erőmű-építés a rendszerváltás előtt nem sokkal kezdődött, néhány év múlva leállították, majd a kétezres évek elején újrakezdték. 2005-ben kiírták a tendert, majd hosszas jogi és menedzsmentbeli huzavona után 2009-ben az új kormány bejelentette, hogy a projekt költsége a kezdeti 4 milliárd euróval szemben el fogja érni a 10 milliárdot. Ebből addigra már kb. 440 millió eurót (mai forintértéken kb. 130 milliárd forintot) kifizettek az oroszoknak a projekt előkészítésére és tanácsadásra. A pénzügyminiszter állítása szerint az elköltött pénzek közel kétharmada „eltűnt”. 2012-ben a miniszterelnök bejelentette a projekt leállítását, mire az orosz fél 1 milliárd eurós kártérítést kért. Az ügy azóta is a bíróság előtt van.
Legyen minél bonyolultabb
A korrupció valószínűségét az is meghatározza, hogy mennyire összetett termékről, projektről van szó.
Az ún. homogén termékek, amelyek egyszerűen definiálhatóak, alacsony korrupciós kockázatúak. Ezek esetében ugyanis könnyen tetten érhető, ha a kormányzat többet fizet egy adott termékért, mint amennyi a piaci ára. Az értékesítőnek nem is érdeke megvesztegetni a kormányzati szereplőket, hiszen a terméket a piacon is könnyen értékesítheti.
Ezzel szemben az összetettebb, heterogén termékek esetében jóval nehezebb eldönteni, hogy a kínált termékek közül melyik felel meg igazán a beszerző, Paks II. esetében a magyar kormányzat céljainak. Az atomerőmű olyan egyedi, nehezen definiálható, heterogén termék, melynek specifikumait a megrendelő határozza meg – a magyar félnek ez esetben a technológia ismeretének hiányában nincs információja. Ez visszaélésekre ad lehetőséget a kivitelezői oldalon, hiszen nagyobb a mozgástere és jobb az alkupozíciója.
Lehetőleg ne legyen verseny
Amennyiben a termékeknek nincsen versenyző piaca, nagyobbak lehetnek a korrupciós kockázatok. Az olyan nagy állami beruházásokat, mint az infrastruktúra-fejlesztés, vagy az atomerőmű-építés, többnyire ilyen piaci viszonyok jellemzik.
Az atomerőművek kivitelezői piaca nagyon kevés szereplőből áll: a francia Areva és az orosz Roszatom mellett főként Egyesült Államokbeli partnerek jöhetnének szóba. Bár a piaci szereplők termékei sok szempontból megkülönböztethetőek (technológia, vagy akár az államközi hitel jelenléte), a kínálati piacot tekinthetjük oligopol (kevéssé versenyző) piacnak.
A korrupciós kockázatok ilyen esetben úgy csökkenthetők, hogy a megrendelő versenyezteti a piaci szereplőket: tendert ír ki, és a legkedvezőbb ajánlatot adó szereplőnek adja oda a kivitelezés jogát. Paks II. esetében valamiért ez nem így történt.
A piac ráadásul a keresleti oldalon is igen szűk: az atomerőmű-építés igen ritka projekt, és általában államok sajátja, hiszen rendkívüli mértékű és kockázatú beruházásról van szó, melyben mindenképpen szükséges valamilyen állami szerepvállalás vagy garanciavállalás. Magas költségei miatt csak kevés ország engedheti meg magának. Ez elsősorban a kivitelezői oldalon növeli a korrupció esélyét a megrendelések megszerzéséért.
Mivel Magyarországon a nagyméretű infrastrukturális kivitelezői piac szintén igen szűk, a beszállítók szintjén is magas korrupcióval számolhatunk, vagyis a szerződésbe foglalt magyar kivitelezői arány nem csökkenti a korrupciós kockázatokat.
(A bejegyzés a 230.atlatszo.hu blogon jelent meg.)