Az Energiaklub Atomdossziéjának három részes sorozatának ez a második része. Az első részben (https://energiabox.blog.hu/2019/12/04/atomdosszie_i) arról írtunk, hogy mi látszik a Pakson túli világban a nukleáris iparról, hogy miért látszik úgy az iparági prognózisokból, hogynem vár sok jó az atomerőművekre. Most nézzük, mit csinál a Roszatom a világban, és számukra milyen tekintetben nem vagyunk különbek Zambiánál…
Befolyásexportőr
Kép forrása: www.bbc.com
Februárban a stockholmi békekutató intézet publikált egy tanulmányt. Az Egyesült Államokon kívüli think tank szervezetek világrangsorában Top3-as intézetnek számító Stockholm International Peace Research Institute (SIPRI) az atompolitikára és nukleáris egyezményekre szakosodott Névine Schepers tanulmányát közölte, aki Oroszország nukleáris energiaexportját tanulmányozta. A kutató arra jutott, hogy az ország atomenergia-iparáért, a nukleáris fegyverek divíziójáért, a nukleáris meghajtású jégtörő flottáért és a nukleáris kutatóintézetekért, de még a nukleáris és sugárvédelmi biztonság biztosításáért is felelős Roszatom, melynek több mint 300 vállalat és szervezet dolgozik – a teljes nukleáris fegyveripar és az energiatermelési lánc –
a rugalmas üzleti modellek, vonzó pénzügyi csomagok és diplomáciai eszközök kombinációjával a világ vezető atomerőmű-szállítójává vált,
és – úgy is mint az orosz elnök közvetlen irányítása alatt álló szervezet – a világ egyik legbefolyásolóbb szervezetévé nőtte ki magát.
Az orosz atomenergia-export két fő tételből áll: az üzemanyag szállításból és a reaktorokból. A Roszatom összesen 78 reaktorhoz szállít dúsított uránt a világban, legtöbbjüket valamelyik saját fejlesztésű VVER reaktortípusba. A paksi atomerőmű VVER-440-eseit már nem gyártják, de a posztszovjet térségben népszerű VVER-1000-eket még ígérni tudják, a Paks II.-be ígért VVER-1200-asokkal pedig az utóbbi években kezdtek házalni.
Kép forrása: ven.vn
Schepers konklúziójához, vagyis ahhoz, hogy az oroszok az atomenergiát a Roszatomon keresztül geopolitikai és stratégiai eszközként használják, nagyon hasonló következtetésekre jutott a Finn Nemzetközi Kapcsolatok Intézete által kiadott Oroszország változó szerepe a Finnországgal szomszédos területeken című tanulmány is. A finn tudósok az orosz külpolitika változását vizsgálva azt bizonyították be, hogy Moszkva az energiafüggőséget a kisebb országok nemzeti szuverenitásának aláásására használja fel. (Erről, illetve a Paks II-vel párhuzamba hozott finnországi atomerőmű építési helyzetről bővebben írtunk az Átlátszón megjelent cikkünkben.)
Szerződni, szerződni, szerződni
Saját bejelentései alapján a Roszatom 2019-ben hét nukleáris blokk építését kezdte meg, egybe Kínában, kettőbe Fehéroroszországban, kettőbe Indiában, egybe Bangladesben, és egybe Törökországban. A tényleges építkezési munkálatok megkezdése ugyan más lapra tartozik, de így is érdekes, hogy mindezeken kívül a Roszatom további egy tucat blokkra kötött már szerződést. Tervezési-tereprendezési-engedélyezési előkészületek folynak az egyik finnországi, illetve a magyarországi beruházást illetően. Ez utóbbival adós továbbra is Süli János miniszter, aki bár novemberben már a világszínvonalú blokkok építését ígérte – melyek
biztonságosan, hatékonyan működtethető blokkok lesznek és minden esély megvan arra, hogy a világ élvonalába kerüljenek, mint a működő paksi blokkok
– annak is már lassan egy éve, hogy a létesítési engedélyhez szükséges dokumentáció benyújtási fázisának felgyorsításáról hírek megjelentek. (Az is évfordulós, hogy Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója Szibériából megüzente: Paks II. Építése legkésőbb 2019 októberében meg fog kezdődni, de ez végül nem így lett, és ha lesz, akkor az első reaktor bekapcsolása sem a korábban ígért 2023-ban vagy 2026-ban történhet meg, mivel ahhoz is szerencsés csillagállás kell már, hogy mindez 2030 előtt megvalósulhasson.)
Kép forrása:14.pmcmp.knudift.de
Mégis, mindezekkel együtt is: a Roszatom kiegészítő jellegű atomerőmű-építési megállapodásokat szignált Örményországgal, Kínával, Egyiptommal, Indiával, Iránnal és Üzbegisztánnal. Plusz kormányközi megállapodásokat is aláírtak Algériával, Bolíviával, Kambodzsával, Kubával, Ghánával, Nigériával, Paraguayjal, Szaúd-Arábiával, Szudánnal, Tádzsikisztánnal, Tunéziával, az Egyesült Arab Emirátussal és még Zambiával is. Ilyen offenzívát egyetlen rivális sem tud felmutatni – igaz, a Roszatomnak mára, legalábbis generál értelemben nincs is iparági ellenfele.
Afrika erre egyébként is jó terep. A Guardian részletesen végigvette, hogy Moszkva milyen megoldásokat alkalmaz az afrikai befolyásszerzés növelése érdekében. Olyanokat is, melyek a fejlődő, az atomerőművek megfelelő kihasználásához szükséges infrastruktúrával nemigen rendelkező országokat is „megront” a nukleáris energiával. A atomenergia katonai és civil felhasználását is művelő Roszatom, mely az afrikai projektek népszerűsítésére külön Facebook-oldalt is üzemeltet, az utóbbi időben – képviselőin keresztül – több tucat afrikai országban megfordult. Az orosz állami vállalat, 29 milliárd dollárból épít Egyiptomban, de Moszkvával a háta mögött a cég többek közt Ugandával, Ruandával , Ghánával , Dél-Afrikával is megállapodásokat kötött. Nigériában egy atomreaktor építésére szegődtek, és ebbe az irányba indultak el Szudánnal, Etiópiával és a Kongói Köztársasággal aláírt szerződéseikkel is. Több afrikai országban atomenergetikai szakembereket képeznének, Kenyában pedig már ösztöndíj-programot is üzemeltetnek. A hetilap utána ment annak is, hogy Oroszország a nukleáris energia népszerűsítése érdekében Zambiában irodákat fizet, melyeknek az igazi célja a lokális lelkesedés fokozása.
Kép forrása: zambianpolitics.com
A zambiaihoz hasonló helyzet nálunk sem ismeretlen: Roszatom évekig finanszírozta az – MTI által is gyakran forrásként citált – atomernergiainfo.hu portált, melynek célja ugyancsak a „tájékoztatás” volt. És bár a cég magyarországi propagandaoldala két éve beszüntette a működését (a site-ot tartalmilag teljesen kiürítve magára hagyták), az ott kiemelt szerepet vállaló szakértő ma is aktív; Hárfás Zsoltot a kormánymédia évek óta afféle független atomenergia-ipari szakértőként hivatkozza és foglalkoztatja.
A Guardian úgy összegezte a Roszatom által kínált projektcsomagokat, hogy „az atomenergia iránt érdeklődő nemzet számára kínált tipikus csomagban van nagylelkű kölcsön és hosszú távú ellátási szerződés is”. Nincs ez másként az október végén, Szocsiban Etiópiával aláírt kormányközi megállapodás esetében sem, mely az orosz sajtóközlemény szerint “ugródeszkaként szolgál a két ország közötti aktív párbeszédhez a nukleáris technológiák területén”. Ez a dobbantó Etiópia számára a szakmai-módszertani ismeretek megszerzésén túl, elsősorban a nukleáris anyagok és radioaktív anyagok tároló-helyeinek és hulladékoknak a számviteli és ellenőrzési rendszereit megismeri, és szakembereket oktat-képez és képez át a nukleáris ipar számára. Mindezzel hosszú távon
lehetővé teszi egy etióp nukleáris tudományos és technológiai központ felépítését.
Látni kell azt is, hogy a Roszatom “all incusive” csomagjait (benne azzal, hogy nyitott a rugalmas finanszírozási lehetőségekre, hogy tálcán kínálja a képzési lehetőségeket, de a fejlesztéssel és biztonsággal kapcsolatos tudástranszfereket is, és még a kiégett fűtőelemek visszavételét is felajánlja) a nyugati beszállítókat lényegében kiütötte a nyeregből. Az amerikai Westinghouse a korábbi nagyságához viszonyítva ma már éppúgy csak vegetál, mint a Flamanville-3 állatorvosi lovával és a britek Hinkley Point C-jével egyszerre viaskodó Framatome (korábban Areva, mely jelenleg az EDF Energy tulajdona); a dél-koreai KEPCO küzd a belföldi korrupciós botrányaival, és bár jelenleg van egy négy blokkra szóló, 20 milliárd dolláros exportszerződésük ( az Egyesült Arab Emírátusban), a technológiára az Ázsia országban sok pénzt nem érdemes tenni, miután a két éve érkező új kormány úgy döntött, hogy a nukleáris energiát fokozatosan kivezeti a dél-koreai energiamixből. A kínaiaknak pedig az a legfőbb gondjuk, hogy az igazán csak odahaza elfogadott technológiájukkal (Huanglong-1) egyelőre nem tűnnek vonzónak a külföldiek számára.
Kép forrása: energynewsbd.com
Ehhez képest a Roszatom főnyereménynek tűnik azzal, hogy a tervezéstől a közüzembe vételig (vagy még azon is túl) vállalja az egész projektet; ahogyan azt tette Iránban és Bangladesben – és ahogyan azt a finn és a magyar projektben is vállalták. És még nagylelkű kölcsönökkel is készek segíteni a megrendeléseket: a Rooppuri Atomerőmű (Banglades) költségeinek 90 százalékát az oroszországi vagyonkezelői alapok fizetik, a Paks II. projekthez pedig 10 milliárd eurós keretösszegig a még Lenin által alapított Vnyesekonombank (VEB) hitelez, mely fejlesztési bankként az orosz export legfontosabb támogatója és a nagy infrastrukturális beruházások finanszírozója (vagyis: a működéséért valójában az orosz költségvetés a kezes, igaz, a VEB aa Szocsi téli olimpia beruházásaiban vállalt hitelezései miatt többször is közel állt a csődhöz).
A túsztárgyaló
A londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetében (IISS) kutató Névine Schepers végül arra a következtetésre jutott, hogy a Roszatom által Oroszország a nukleáris energiát ügyesen használja politikai haszonszerzésre, mely ellen a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségben (NAÜ) és az EU csak annyit tehet, hogy
nagyfokú figyelemmel kíséri az egészet.
A NAÜ ehhez október végén meg is találta a következő évekre megfelelő embert. Amikor a bécsi központban megszavazták, hogy Rafael Grossi legyen a szervezet hatodik vezetője, sokan rácsodálkoztak: miért egy argentin karrierdiplomatát ültetnek a világ egyik legjelentősebb iparágazati szervezetének élére. Messziről nézve a pedigréje kifogástalan: politológus végzettsége mellé az elmúlt évtizedekben jól beletanult az atomenergiába. Ám érdemes tudni, hogy Grossi nem a műszaki, technológiai vagy akár üzembiztonsági területek szakértője, hanem a hadászati- leszerelési kérdésekben jártas diplomata. Afféle túsztárgyalóként járt korábban ENSZ-küldetésben Iránban és Észak-Koreában is, hogy az ottani atomkísérleteket befagyasszák.
Kép forrása: csmonitor.com
A NAÜ-t decembertől vezető argentin lassan 20 éve, hogy az ügynökség munkatársa lett, mostanáig a szervezeti és diplomáciai ranglétrát mászva lett országa ausztriai nagykövete, sőt: 2010-2013 között már volt a NAÜ-csúcsposzt közelében is, amikor a főigazgató-helyettesi székéig emelkedett. Ha 2016-ban Argentínában nincs az éppen aktuális kormányválság, Grossiból talán hamarabb is elnök lehetett volna, jelölését azonban akkor Mauricio Macri kabinetje visszavonatta, így a diplomata kivárt. Elődje, a japán Yukiya Amano még a harmadik elnöki ciklusának letelte előtt, júliusban meghalt. A váratlan helyzetben a NAÜ-tagok pedig jónak látták a házon belül jól ismert dél-amerikait sima befutóvá tenni. Nagy többséggel választották elnökké, mert Grossitól senki nem vár reformot vagy felfordulást. Éppen rá van szüksége az ügynökségnek – és az atomenergia iparnak.
Szerző: Szabó M. István
Következő rész megjelenése: december 12.