Lengyelország más országokhoz képest viszonylag későn kötelezte el magát a szénenergia kivezetése és a karbonsemlegesség mellett. Ez egyáltalán nem meglepő, tekintve hogy az ország szénből önellátó, és a szénipari szakszervezeteknek nagy a befolyásuk. A megújuló energiaforrások nemrég csak a energiamix 11%-át és a villamosenergia-mix 14%-át tették ki.
Az ország jelenleg nem rendelkezik atomerőművel, tehát az erőműépítéssel együtt olyan munkaerőt is szükséges toboroznia/kiképeznie, amely képes atomerőművet működtetni, karbantartani, és önálló atomenergetikai kutatást végezni. A 80-as évek körül majdnem építtettek egy erőművet, de 1982-ben a munkálatokat pénzügyi problémák miatt leállították, a csernobili katasztrófa után pedig véglegesen beszüntették.
Kizárt, hogy Lengyelország valaha is orosz céget bízzon meg atomerőmű-építéssel, ezért a választásuk inkább amerikai és koreai cégekre esett. Kérdés, hogy valóban bölcs dolog-e egyszerre két különböző technológiával kísérleteznie egy olyan országnak, amelynek nincs tapasztalata ezen a téren. Pénzügyi bizonytalanságok már felmerültek, ráadásul az ősszel esedékes országos választás is közbeszólhat. A szélenergiaipari várakozásokat tekintve azonban Lengyelország szélenergiai nagyhatalommá is válhatna, Írország és Skócia példáját követve. Ugyanakkor tökéletes helyzetben van ahhoz is, hogy kihasználja az olyan új fejleményeket, mint amelyek a zöld hidrogén vagy az energiatárolás terén történnek.
Meginterjúvoltuk Krzysztof Kobylkát, a WiseEuropa energetikai- és klímaprogramjának vezetőjét, hogy segítsen átlátni az összetett lengyel helyzetet.
Ön szerint mi áll közelebb a valósághoz? Az, hogy Lengyelország a földrajzi és gazdasági méretéből (és az energiaigénye méretéből) fakadóan a szenet a rendelkezésére álló rövid idő alatt nem tudja másként lecserélni, csak atomerőművel is – vagy az, hogy a dekarbonizációs törekvések legalábbis Európában nemigen képzelhetők el csupán a zöldenergiára alapozva – (kivéve, ha az adott országnak átlagon felüli gazdagsági potenciája van, mint Németország vagy Dánia esetében)?
Ez összetett kérdés – a nukleáris kapacitás fejlesztésének igénye több okból merült fel.
Lengyelország területileg valóban nagy, és villamos energia, valamint fűtés szempontjából erősen szénfüggő, amely az energiamix jelentős hányadát teszi ki. A lengyel kormány valóban az atomenergiában látja azoknak a szénerőműveknek az utódját, amiket a dekarbonizáció jegyében hamarosan be fognak zárni, de nem minden esetben. Egyben a megújuló energiaforrások szerepét is növelik. Ez a stratégia elméletileg gazdaságos és hatékony alternatívát kínál a károsanyag-kibocsátás csökkentésére, az atomenergia kritikusai szerint azonban erőforráspazarlás, és jobb lenne mindent a megújuló energiaforrásokba fektetni. Viszont a megújuló energia csak nehezen tud teret nyerni Lengyelországban. Hiába a befektetők lelkesedése, az energiahálózat elavult, és rengeteg pénzt és időt fog felemészteni, mire rugalmasabb, decentralizált hálózattá alakul át. Az atomenergia egyszerűbb abból a szempontból, hogy nem igényli a hálózat széleskörű fejlesztését és bővítését.
Egy másik gyakran hangoztatott szempont az energiabiztonság, ellátásbiztonság. Lengyelországban jelenleg úgy látják, hogy az atomenergia biztos alapként szolgál az energiabiztonság megteremtéséhez. A kormány célja az, hogy az energiaellátás több lábon álljon, amely elméletileg javítja az ellátás biztonságát. A lengyel közvélemény egyelőre szkeptikus, hogy a szél és a napenergia önmagukban biztosítani tudná az energiaellátást. Itt érdemes megjegyezni, hogy az ország igen kevés vízerőművel és csekély vízenergiai potenciállal rendelkezik, amely szűkíti a megújulóenergia fejlesztésének lehetőségeit.
Figyelembe kell venni a geopolitikai és a gazdasági szempontot is. Az ekkora nagyságrendű energetikai beruházások évekre összekötik a résztvevő feleket, főleg ha olyan erős gazdaságokról van szó, mint az Egyesült Államok, Franciaország vagy Korea. Lengyelország ezáltal javíthatja a kapcsolatát mindhárom országgal, és bebiztosíthatja a nemzetközi helyzetét mind biztonságpolitikai, mind kereskedelmi értelemben. Az atomenergia bővítése ezen kívül új gazdasági ágazatok fejlődését indítaná el, amely serkentené a teljes gazdaságot.
Az atomenergia támogatottsága meglepően magas Lengyelországban. Az Éghajlat- és Környezetvédelmi Minisztérium legújabb közvéleménykutatása szerint a lengyelek 86%-a támogatja atomerőművek építését. Ez azt jelenti, hogy az atomenergia bővítése politikailag is előnyös lehet az állam számára.
Ha az atomerőművek valóban megépülnek, Ön szerint milyen hatással lesznek Lengyelország energiaszerkezetére?
A lengyel atomprogram szerint az első reaktort 2033-ban tervezik üzembe helyezni. Két erőművel számolnak, három-három blokkal, amelyek összesen 6-9 GW-ot termelnek majd. Az utolsó blokk befejezését 2043-ra tervezik. A kormány kijelentései alapján az a tervük, hogy 2040-re a villamosenergia-termelés 25-30%-át atomenergiával biztosítsák. Ezzel az atomenergia lenne a harmadik legnagyobb energiaforrás a szén és a szél után. Vegyük figyelembe olyan cégek ambiciózus bejelentéseit is, amelyek az SMR típusú kis, moduláris reaktorok fejlesztését tervezik, elsősorban a lengyel Orlen Synthos Green Energy. Összesen 127 (sic!) kis atomreaktor (SMR) építésére létezik valamilyen terv, amelyek összesen 36 GW (sic!) kapacitással rendelkeznének. Persze lehetetlen megjósolni, hogy ebből hány projekt fog ténylegesen megvalósulni.
Milyen kockázatokkal kell számolniuk, és meddig vállalhatók ezek a kockázatok? Az nem kérdés, hogy az eddigi rendszert alapjaiban meg kell változtatni, de a zöldenergia térnyerése, a zöldhidrogén, energiatárolás, infrastruktúrafejlesztési kényszerek stb. vs. az atomerőművi beruházások idő és pénzügyi kockázatai egyaránt megfontolandók. Mi a stratégiájuk, hogyan lehet ezen a pályán okosan előbbre jutni?
Lengyelország stratégiája az energetikai átállásra technológiailag sokszínű, fő elemei a megújuló energiaforrások, az energiatárolás és az atomenergia. Rövid távon néhány gáztüzelésű erőművel egyensúlyozzuk ki a rendszert, hosszútávon pedig teljesen kivezetjük a széntüzelésű erőműveket. Az európai országok közül Lengyelország viszonylag későn kezdett el áttérni a tiszta energiára, még ma is az egyik leginkább karbon-intenzív gazdaság. De ez azt is jelenti, hogy tanulhatunk más országok példáiból. Ahogy más országokban, nálunk is kihívást jelent a megújuló erőforrások integrációja, mind technológiai (pl. a villamosenergia-hálózat kapcsán), mind jogi, energiapiaci szempontból vagy a fűtés-szektorra vonatkozóan. Ezeket a kihívásokat lépésről-lépésre oldjuk meg az átállás során. Természetesen közben az uniós jogszabályokhoz is tartanunk kell magunkat. Személy szerint azt látom, hogy az EU-s szabályozás hasznos keretnek bizonyul a Lengyelországi energiaátmenethez, bár Lengyelországban általában szkeptikusan fogadták az elmúlt két évtizedben.
Mindeközben olyan kulcsfontosságú technológiák, mint a napelemek, hőszivattyúk, és az energiatárolás világszerte és Európában is épp olyan gyorsan fejlődnek, mint amilyen gyorsan csökken az áruk. Lengyelországnak meg kellene lovagolnia ezt a hullámot, és támogatnia kellene az olyan technológiák elterjedését, amelyek segíthetik az energetikai átállásban. Ami az atomerőművekkel kapcsolatos beruházásokat illeti, az európai példa valóban azt mutatja, hogy gyakoriak a csúszások, és a költségek is gyorsan megsokszorozódhatnak. A kockázatok csak úgy csökkenthetők, ha az állam jelentős szerepet vállal a projektben, és megbízható partnert választ, bizonyítottan jól működő technológiával.
Lengyelországban azonban a széntermelő régiók igazságos átmenete jelenti az egyik legnagyobb kihívást. Az olyan területeken, mint például Felső-Szilézia, szoros gazdasági és kulturális kötelék fűzi az embereket a szénenergiához, és ezt sokan (főleg a Nyugat-Európában) alábecsülik. A turówi erőmű például, ahol a közeli külszíni bányából származó szenet dolgozzák fel, a 24 000 lakosú Bogatynia városát lája el fűtéssel. Az erőmű és a bánya összesen mintegy 3500 munkahelyet tart fenn (ezzel a régió legnagyobb munkaadói), és az alkalmazottak családtagjait valamint a beszállítókat is beleszámítva 60-70 000 ember függ tőlük. Ugyanezt a foglalkoztatottsági szintet szinte lehetetlen lenne megújuló energiaforrásokba való beruházással fenntartani, hacsak nem épülnek gigagyárak az ilyen régiókban. Kulturális szempontból a bányászat fontos szerepet játszik a helyiek identitásában, hagyományaiban és közösségi életükben. Régebben a munkahelyen keresztül szervezték meg a sporteseményeket és kulturális eseményeket, és ez volt a klubok és egyesületek színtere. A kormány és a sziléziai bányászok által kötött társadalmi megállapodás értelmében a bányászatot egy adott menetrend szerint fogják 2049-ig megszüntetni. Eddig az időpontig garantált a bányászok munkahelye. A fokozatos átmenet és a szén alternatív, alacsony kibocsátású felhasználásának kutatására célzott pénzalapot hoztak létre.
A lengyel árammix átalakításának tervezésében (és kivitelezésében) milyen változásokat hozott az, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát?
Az állami atomprogram nem sokat változott, mert a háború kezdete előtt már meglehetősen kidolgozott volt. A magánszektorban sorra jelennek meg az SMR technológiával kapcsolatos kezdeményezések, de nem tudom, hogy ennek bármi köze lehet-e a keleti eseményekhez. Mindenesetre sok politikai támogatást élveznek a tervezett projektek. Ez sokkal inkább az energiaválság következménye, amelyben azonban van szerepe a háborúnak is. A cégek szembesültek az energia- és árupiacok kiszámíthatatlanságával, így amelyik teheti, saját villamosenergia-forrást és hőenergia-forrást biztosít magának. Ahol a háború komoly változást eredményezett, az a megújuló energiaforrások fejlesztése. A kormány bejelentette, hogy fel fogják gyorsítani a szénenergia kivezetését és a megújuló energia bevezetését, miközben új gázfűtéses erőműveket fejlesztenek. Szerintem ez elkerülhetetlen és szükséges fejlemény volt, azonban a háború plusz politikai löketet adott az irányváltásnak. Viszont mindez egyelőre csak nyilatkozatok formájában létezik. Idővel meglátjuk, mi valósul meg belőlük.
Jelenleg szándéknyilatkozatok szintjén egy nagy amerikai és egy nagy koreai atomprojektre írt alá Lengyelország, ami elég merész húzásnak tűnik. Így, hogy az ország nukleáris-ipari előélet, tapasztalat nélkül indul el ebben a versenyfutásban, nem óriási, plusz kockázat vállalása az, hogy egyszerre két különböző utat is járni kezd?!
Szerintem a lengyel kormány kifejezetten logikusan cselekszik. Szoros kapcsolatot kíván ápolni az Egyesült Államokkal, régi stratégiai partnerünkkel, és Koreával, aki rajtunk keresztül bejuthat az európai piacra.
Ezt a hosszútávú energiabiztonság szempontjából is jó döntésnek tartom. A technológiai diverzifikáció segíthet elkerülni, hogy Franciaország sorsára jussunk, ahol egyetlen reaktorhiba miatt le kellett állítani minden azonos vagy hasonló típusú atomerőművet. Minél több lábon állunk technológiailag, annál kisebb egy ilyen eset valószínűsége.
Ennek rövid távon valóban megvan az ára. Egyszerre kell kiépíteni két különböző (de néhol átfedésben lévő) beszállítói láncot, engedélyezni két különböző technológiát és tárgyalni két különböző vállalkozóval, amely gyakorlatilag kétszer annyi munkát jelent. Szerintem hosszú távon így is megéri, de megvannak a maga kockázatai.
Közép- és Kelet-Európa más országaiban is terveznek atomerőműveket (Cseh Köztársaság, Ukrajna, Szlovénia, Bulgária), ahol kevés a rendelkezésre álló erőforrás, főleg a képzett munkaerő, mint például a hegesztők terén. Ha csak egy partnerünk lenne, jobban el lehetne osztani a szűkös erőforrásokat az egyazon cég erőműépítései között. Amikor azonban több cég építi az erőműveket, versenyezniük kell egymással az erőforrásokért.
Arról még nem is beszéltem, hogy a projektek sikeres megvalósulása az amerikai Westinghouse és a koreai KEPCO/KHNP közti per kimenetelétől is függhet, amelyet jelenleg a Washingotn D.C.-i szövetségi bíróságon tárgyalnak. Az APR1400 reaktor alkotóelemeinek szellemi tulajdonjogáról tárgyalnak, és az ilyen bonyolult perek akár évekig is elhúzódhatnak. Ameddig tart az per, a koreai projekt lengyel befektetőinek a koreai technológia jogi státusza miatt nagyfokú bizonytalansággal kell számolniuk, és a Westinghouse megakadályozhatja a KHNP lengyelországi exportját. Ha a KHNP elveszíti a pert, és a Westinghouse nem engedélyezi, hogy Lengyelországba exportálja a reaktortechnológiát, akkor a lengyel ZE PAK és PGE energetikai vállalatoknak dönteniük kell, hogy teljesen lefújják a projektet, vagy figyelmen kívül hagyják az amerikai bíróság döntését, ami viszont a lengyel–amerikai kapcsolatok fontosságát és jellegét tekintve rendkívül kellemetlen lenne. A WEC kontra KEPCO/KHNP per tehát eldöntheti a projekt sorsát. Az ügy kimenetelét olyan globális tényezők is befolyásolhatják, amelyekre Lengyelországnak nincs ráhatása. Szaúd-Arábia szintén saját atomprogramba vágott bele, és ők kizárták a Westinghouse-ot a lehetséges vállalkozók sorából, de nem a KHNP-t. Egyes feltételezések szerint az Egyesült Államok elsimíthatja a WEC kontra KEPCO/KHNP ügyet, mert fontos számára, hogy kontrollálja más országok atomprogramjait az atomfegyverek korlátozása érdekében – ezért Koreát kérheti meg, hogy szemmel tartsa Szaúd-Arábiát.
Magyarországon a kormány döntése 2014-ben az volt, hogy orosz gazdasági és technológiai hitelre támaszkodva épít egy új erőművet. Tíz év alatt ezügyben az építési engedélyig nem sikerült eljutniuk, és ebben tulajdonképpen nincs semmi meglepetés, hiszen számos országban csúsznak és drágulnak az atomerőmű projektek. Önök mit terveznek, hogyan fogják ezt a „blamát” elkerülni?
A lengyelországi atomerőmű finanszírozási modellje még nem nyilvános. A legfrissebb információk szerint az AP1000 reaktor konzorciuma (amely előrébb tart a munkálatokban, mint a koreai) előterjesztett egy modellt, de azt alaposabban is át kell vizsgálni, mielőtt hivatalossá válhatna. Bárhogy is nézzen ki a végleges modell, a lengyel állam részvétele és jelenléte kulcsfontosságú lesz a kockázatok csökkentésében és a beruházás ösztönzésében. A késve megvalósult finn, valamint a késésben lévő francia és egyesült királyságbeli építkezéseknél az is közrejátszhatott, hogy más erőmű típusról volt szó (a francia EPR-ről). Franciaország és Finnország egy addig még soha nem alkalmazott erőműtípust próbált építeni (FOAK, First of a Kind). A mi tervezett reaktortípusainkat egyszer már megépítették, tehát nekünk is és a vállalkozónak is van mire alapoznia.
Lengyelország nem rég választotta ki a tervezett AP1000 reaktor megépítésével megbízott vállalkozót. 2023. május 25.-én jelentették be a konzorcium tagjait. A Bechtel lesz fővállalkozó, a Westinghouse pedig technológiai segítséget fog nyújtani, de az építkezésben nem vesz részt. A Bechtel egy roppant érdekes vállalat. Arról híres, hogy elvégzi mások helyett a piszkos munkát (nem csak az atomenergia-szektorban). Amikor az amerikai Vogtle projekt komoly nehézségekbe ütközött, és sorra vallottak kudarcot a vállalkozók (még az olyan óriások is, mint a Fluor), a Bechtelnek sikerült végül rendet tennie. Az Egyesült Államokban működő atomerőművek többségét a Bechtel építette, vagy legalábbis részt vett a munkálatokban. Valószínűleg ő a legmegfelelőbb az AP 1000 reaktor megépítésére.
(A fotó illusztráció, az épülő Hinkley Point atomerőműről készült.)