Nem kérdés, hogy egyetlen lábat könnyebb kifaragni, mint sokat, amiket aztán később még egymáshoz is kell igazítani. De gondoljunk bele, vajon rá mernénk ülni egy egylábú székre?
És hogy mit szimbolizál az egylábú szék Magyarország esetében? A paksi atomerőművet, mely Paks II megépítésével éveken keresztül a teljes magyar villamosenergia-fogyasztás több mint 80%-át adná. Mellette szinte semminek nem maradna tér. Minden és mindenki egyetlen gócponttól függne.
Paks II nemigen hagyna más alternatívát – az új atomerőmű megépítése végérvényesen megszabná, hogy milyen lesz hazánk energiarendszere a jövőben: centralizált, azaz néhány nagy erőmű által működtetett és irányított.
Ezzel szemben van más lehetőség, más út is, mely a fenntarthatóságot is figyelembe veszi, és döntően helyi, megújuló erőforrásokat használ, az Európai Unió célkitűzéseivel összhangban. Ez az irány a megújuló termelésnek ad elsőbbséget, többféle erőforrást használ, és rugalmas a rendszerirányítás tekintetében. Ez a rendszer növelné a hazai ellátásbiztonságot, csökkentené függőségünket az orosz energiaimporttól, sok helyen, vidéken is munkahelyeket teremtene, és hozzájárulna a hazai technológiai innováció fejlődéséhez. Ezáltal sikerrel tudnánk alkalmazkodni a jövőbeli technológiai és gazdasági kihívásokhoz.
A két különböző modellben különböző ideológiák, szemléletmódok tükröződnek, melyek jelentősen eltérő jövőt vetítenek előre:
Fontos-e az ellátásbiztonság, a kiszolgáltatottság csökkentése, a helyi közösségek érdekeinek figyelembe vétele, a hazai megújuló források kihasználása? Egyértelműen fontos! Ezek a feltételek csak a decentralizált rendszer segítségével teljesíthetők. Csak egy sok lábon álló rendszer képes erre. Nem férnek bele óriási erőművek, központosítás és rugalmatlanság.
Egy decentralizált rendszerben a helyi lakosok büszkék lehetnek saját távhő-rendszerükre, vagy a polgármester a napelemes rendszerekre az önkormányzat, iskolák, óvodák tetején. Ők döntenek, miből, és hogyan szeretnék ellátni közösségüket, a helyi erőforrásokat kihasználva. A közösségek így valóban saját jövőjük építésében, saját energiabiztonságuk megteremtésében vállalhatnak részt.
Az út tehát kétfelé ágazik, de mi döntünk, merre indulunk el. A szemléletmód számít, és az, milyen jövőt szeretnénk magunknak és a jövő generációinak.
Facebook Comments