Szerző: Váczi Vincent
Mikulás napján az ENSZ-tagországok döntéshozói is elfoglalták a durbani színt, ám továbbra is talány, hogy a klímatárgyalások puttonya megoldást vagy virgácsot rejt-e. A vélemények megoszlanak csakúgy, mint a mezőny: az EU vezetésével a szigetországok és a legkevésbé fejlett országok érdekcsoportjai sürgetnék az új, mindenki számára kötelező érvényű klímamegállapodás megkötését, de a két főjátékos, Kína és az USA 2020 utánra ütemezné a vállalásokat. Kérdés, hogy melyik bolygónak van erre ideje – a Földnek biztosan nem.
Továbbá az is kérdéses, hogy az EU, a szigetországok és a legkevésbé fejlett (főként afrikai) országok között megerősödött szövetség, amely gyakorlatilag az ENSZ-tagállamok felét foglalja magába, mennyire képes a felvázolt útitervvel maga mellé állítani a nagy kibocsátókat. Pozitív meglepetésre adott okot, hogy szemlátomást enyhült az amerikai tárgyalópartner, Todd Stern álláspontja, ám az EU által képviselt menetrend iránti rokonszenvét konkrétumokkal még most sem támasztotta alá, és nem osztja az EU álláspontját arra vonatkozóan sem, hogy a megállapodást már 2015-ig alá kellene írniuk a tagországoknak. A világ szeme Kínán van tehát. Alapjaiban befolyásolhatja a végkimenetelt az, hogy a durbani klímacsúcs utolsó óráinak hevében merre billen a Föld legnagyobb kibocsátójának a mérlege.
Ha azonban révbe is érnek a tárgyalások, vagyis kilátásba kerül egy új vállalási megállapodás, megegyeznek a globális klímavédelmi alap részleteiben, és zöld utat adnak a Kiotói Jegyzőkönyv folytatásának, akkor is felmerül a kérdés, hogy valóban a megfelelő pályára kerülünk-e, vagy csupán zöldre festett paraván mögé bújtatjuk a szén-dioxidot. Árnyékot vet ugyanis például a kibocsátásokat csökkenteni hivatott piaci mechanizmusok eredményeire az a tény, hogy noha már évek óta virágzik a Kiotói Jegyzőkönyv által legitimált szén-dioxid kvótakereskedelem, a legnagyobb kibocsátók távol maradtak a tagállamok közötti kereskedelemtől. Ennek eredményeként a rendszer az összkibocsátásoknak csak a töredékére terjedt ki. Így történhetett meg, hogy 2009-ről 2010-re sikerült minden eddigi emissziónövekedési rekordot megdönteni – a Global Carbon Project jelentése alapján 5.9%-kal nőtt a globális kibocsátás, amely a New York Times szerint alighanem a legnagyobb éves ugrás az ipari forradalom óta(!). Ebből két fő tanulság vonható le. Elsőként az, hogy a tagállamok által meghatározott, érdemi QELRO-k (Quantified Emission Limitation and Reduction Objective – számszerűsített kibocsátáskorlátozási és –csökkentési célok) elengedhetetlenek a közös munkához. Ami pedig a Kiotói Jegyzőkönyv piaci alapú mechanizmusait illeti, a fő kibocsátók részvétele nélkül a szén-dioxiddal való pókerezés nem lehet eredményes, hiszen az adu nem a jelenlegi résztvevőknél van. Valódi felelősségvállalás nélkül a rugalmassági mechanizmusok önmagukban nem működnek, a kollektív elkötelezettség nélkülözhetetlen.
Ki kell térni a zöld klímaalap helyzetére is, amely kapcsán pozitívum, hogy jó ütemben halad a működési, átláthatósági, elszámoltathatósági szabályok kidolgozása. A kezdeményezés gyakorlatilag 2020-ra százmilliárd dollárt elérő éves támogatást biztosítana a fejlődő országok számára az éghajlatváltozással összefüggő feladatok finanszírozására. Az ötletet még Mexikó vetette fel a 2009-es koppenhágai csúcson, és úgy tűnik, a globális zöld alap lehet az idei találkozó reménysugara, hiszen támogatottsága a Kiotói Jegyzőkönyvhöz képest egyértelműbbnek tűnik. Ettől függetlenül a fejlett országok részéről a finanszírozási hajlam és a források kérdése továbbra is az ügy kerékkötőjének számítanak.
A döntéshozóknak hivatalosan a péntek este a célvonal, ám elképzelhető, hogy a tárgyalások átnyúlnak a hétvégére is. Mindenesetre a jövő hétre mindenképpen kiderül, hogy Durban valóban meghozza a várva várt áttörést, vagy csak a klímaügyi vajúdást toldotta meg egy újabb, érdemi eredményeket fel nem sorakoztató konferenciával. A tét nem mindegy, hiszen a felelősségvállalás mértékétől függ, hogy 2 vagy 3,5°C-os jövőképet visznek-e haza a miniszterek a karácsonyfa alá. A két célértékhez tartozó előrebecslések közötti különbség érzékeltetésére pedig joggal tehetjük fel a kérdést, hogy szeretnénk-e még az elkövetkezendő évtizedekben fehér karácsonyt látni vagy sem.
A durbani klímacsúcs végeredményeinek értékelését hamarosan folytatjuk az Energiaklub blogján. Akit mélyebben érdekel a téma, az alábbi linkeken további hasznos információkat találhat:
http://www.theclimategroup.org/our-news/news/
http://www.citypress.co.za/COP-17
http://www.climatenetwork.org/eco-newsletters
http://www.iisd.ca/climate/cop17/