Szerző: Perger András
Az események előrehaladásával egyre többen tették fel a kérdést, hogy vajon mi a pontos helyzet Fukusimában? A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az amerikaiak, Kína, és a nukleáris szakma számos képviselője is kritizálta a kommunikácót, egyes esetekben minimum elhallgatásokkal, a valóságosnál rózsaszínűbb kép festésével vádolva a japán kormányt és a TEPCO-t.
Azt mondják, egy kép többet mond ezer szónál. Az alábbi kép tegnap, egy sajtótájékoztató után készült, a TEPCO könnyeivel küszködő vezetőjéről, miután bejelentették, hogy az eseményt magasabb fokozatba kell sorolni a nukleáris eseményskálán, valamint ígéretet tettek arra, hogy gyorsabban, több és pontosabb információt osztanak meg a továbbiakban.
Hogy mi a pontos helyzet, azt természetesen továbbra sem igazán tudjuk (megengedve, hogy a helyszínen sem lehet minden biztosan, pontosan ismert). Mindenesetre, a helyzet megnyugodni látszik, de ez valószínűleg még nem jelent semmit. Összefoglalva, az 1-3-4-es reaktorépületek felső részét robbanások tették tönkre eltérő mértékben. A 3-asnál gyanú van, hogy sérülhetett a konténment. A 2-es reaktorban szintén történt valamilyen – közelebbről nem ismert – esemény, ami biztosabban a konténment károsodásához vezetett. Az 1-2-3-as reaktorokban lévő üzemanyag valamilyen mértékben károsodott, összeolvadt és/vagy összetört. Az események során (a robbanások és a hűtés kimaradása miatt) a pihentető medencék, illetve a bennük tárolt üzemanyag is sérülhetett, erre a 3-as és a 4-es reaktoroknál (ahol a robbanást okozó hidrogén a pihentető medencéből származhatott csak) van igazán esély. Több reaktorépületből is kisebb-nagyobb rendszerességgel (feltehetően) gőz, esetleg füst szabadul ki.
Az elmúlt napok erőfeszítései leginkább arra irányultak, hogy a 3-4-es reaktorépületek pihentető medencéibe vizet juttassanak (kérdéses sikerrel), az elszökött/elforrt helyett, a részben lerombolt reaktorépületeken kívülről, helikopterről, illetve vízágyúkkal. A kétségbeesettnek látszó, minden lehetséges eszközt bevető munka alátámasztja, hogy itt van jelenleg a legkomolyabb veszély. Eközben keveset tudunk arról, milyen sikerességgel szivattyúzzák a tengervizet a reaktorokba, illetve igyekeznek megoldani a pihentető medencék hűtését. Nem túl szívderítő, hogy az 5-6-os reaktorépületek tetejét ki kellett bontani, hogy a(z esetleg) keletkező hidrogént elvezessék a szabadba.
Közben a hűtés helyreállításáért is folyik a munka, jelenleg leginkább a hiányzó villamosenergia-ellátás megteremtésére koncentrálnak. Vezetékeket építenek ki a telephelyre, illetve a telephelyen belül, a hírek szerint a kettes blokkra már sikerült bekötni a vezetéket.
Utolsó értékelésem óta kiderült, hogy ha szűkös erőforrások állnak is a dolgozók rendelkezésére, a küzdelmet nem adták fel. Ezzel együtt is, továbbra sem lehet igazán eldönteni, hogy valójában „mekkora is a baj”? A probléma nyilván komplex, amit pusztán az energiaellátás biztosításával nem lehet megoldani. Kérdéses, hogy ha lesz is végre energia a blokkokban, akkor azzal mit tudnak működtetni? A robbanások, az extrém körülmények várhatóan nagyon sok mindent tönkretehettek az épületekben, sérülhettek villamos- és csővezetékek, szivattyúk stb. Törmelék, por mindenhol, térben és időben változó sugárzási viszonyok (az NRC, az amerikai nukleáris hatóság vezetője szerint “a csúcsszintek meglehetősen rövid idő alatt halálosak lehetnek”) stb. És adódik az a kérdés is, hogy a tengervíz használata nem okozott-e valamilyen további kárt?
Remélhetőleg most tényleg sikerül stabilizálni a helyzetet, de még semminek sincs vége: a helyzet a helyszínen is csak korlátozottan mérhető fel. És sajnos előfordult már, hogy a megnyugtatónak szánt helyzetjelentések után a helyzet rosszabbra fordult.
Az esemény INES-en tegnap történt, 5-ös fokozatra való átminősítése még nem végleges. Az épületek, gátak sérülésének mértéke több esetben is (leginkább a 3-4 reaktorok pihentető medencéiről van szó) olyan mértékű, hogy a végleges besorolást már várhatóan a kijutott sugárzó anyag mennyisége alapján kell majd meghatározni. Ezzel kapcsolatban az az érdekes helyzet állhat elő, hogy ugyan az eseményeket blokkonként kell besorolni (így van jelenleg 3 db 5-ös, és 1 db 3-as fokozatú esemény, hogy csak a legfontosabbakat említsem, és csak a Fukusima-I erőmű esetében), de kijutott sugárzó anyag összmennyisége indokolhatna magasabb besorolást is. Mindenestre a francia és az amerikai hatóságok is a 6-os besorolást tartanák indokoltnak. Itt tenni kell egy kitérőt arra, hogy a besorolást csak biztos információk alapján lehet eldöntetni: így az, hogy a 4-es reaktor pihentető medencéjéhez köthető események egyelőre 3-as fokozaton „állnak”, az még magában nem jelenti azt, hogy a TEPCO vagy a NAÜ el akarna valamit hallgatni: tényleg elképzelhető, hogy nem lehet pontosan tudni, sérült-e, és milyen mértékben az üzemanyag. Ehhez ugyanis a műszerek információi elégtelenek lehetnek, tekintettel a korábbi robbanásra. Ilyenkor a helyszínre kell menni a vizuális ellenőrzés érdekében. Ennek viszont komoly akadályai lehetnek: akár egy ledőlt lépcsőház is, de ha a kazettákat nem borítja több méter víz, vagy különösen, ha valamennyire is szabadon vannak – a sugárzás mértéke. A japánok éppen ezt állítják: hogy nem tudnak odamenni. El lehetne persze gondolkodni azon, hogy mi okoz nagyobb bajt: a későbbi felminősítés, amikor már “mindenki tudta”, hogy súlyosabb a baj, mint “állították”, és az ezzel járó arculatvesztés, vagy az aktuálisan indokoltnál a bizonytalan, de valószínűnek tűnő információk alapján súlyosabb kategória megállapítása, amit később lefelé módosítanak. Itt a magasabb besorolás pánikkeltő hatása lehet ellenérv, már ha annak hatásánál, hogy egy atomerőműben robbanások történnek és onnan folyamatosan szivárognak radioaktív anyagok, lehet erősebb hatást elérni egy nehezen érthető skála fokozatainak használatával. Emlékezzünk, hogy a 2003-as paksi üzemzavarkor is hosszú ideig tartott a vita, hogy megfelelő volt-e az eredeti kettes besorolás, amit majd’ egy héttel később módosítottak hármasra (akkor speciel éppen a felminősítés okozott némi riadalmat). Esetleg elképzelhetőnek tartanám a pénzügyi minősítő intézetek mintájára az elhúzódó események esetén egy, a kilátásokat is rögzítő mellékindikátor használatát (pl. 3+, jelezve, hogy módosulhat felfelé). Ehhez az INES logikáját nyilván, legalább részben, át kellene alakítani.
Az elmúlt napok egyik legérdekesebb fejleménye az amerikai-japán szópárbaj volt. Az NRC vezetője igen komolyan feszegette a kérdést, hogy mi lehet valójában a helyzet? Erről éles hangon beszélt: megvádolta a japánokat az információk visszatartásával, állítva, hogy az NRC Japánban lévő munkatársaitól más információkat kap, mint a japánoktól. Kijelentette továbbá, hogy a veszély sokkal nagyobb, mint ahogy a japánok feltüntetik, kiemelve a 3-4-es reaktorok pihentető medencéiben folyó eseményeket. Amerikai szakértők is keményen kritizálták a japánok megoldásait. (Ne felejtsük, az amerikai adminisztrációról többnyire lehet feltételezni, hogy több információja van a világban folyó eseményekről, mint pl. a médiának. Ráadásul rendelkezésükre áll rengeteg szakértő, akik minden bizonnyal igen jól ismerik a reaktor- és konténmenttípust, és akár a fukusimai erőművet). A japánokat védi, hogy nekik sem feltétlenül áll rendelkezésükre minden információ, másfelől, biztosan nem akarnak pánikot pl. Tokióban (el tudok képzelni olyan esetet, amikor a „kibicnek semmi se drága”: érthető a külvilág információéhsége, a terhek azonban a japánok vállára nehezednek).
Az erőműből származó sugárzás (radioaktív anyag) megjelent természetesen a telephelyen kívül is. Ebben a tekintetben a meteorológiai jelentések szerint várhatóan rosszabbra fordul a helyzet, mivel a sziget belseje felé fog fújni a szél, és csapadék is várható. Hogy ez mit hozhat, az sok mindenen múlik: mit jelentenek a szivárgások, lesz(nek)-e és mikor komolyabb kibocsátás(ok) az erőműből, milyen az aktuális szélhelyzet (irány, sebesség), hol és mikor lesz csapadék stb.
Eddig nem tettem meg, most kiemelem, hogy minden tisztelet kijár a helyszínen dolgozóknak. Nem irigylem továbbá a munkálatok irányítóit sem, akiknek azzal kell szembenézniük, hogy embereket kell küldeniük a nem igazán embernek való környezetbe. Ismert, hogy megemelték a dolgozók dóziskorlátját, egyes források szerint 150, mások szerint 250 mSv-re. (Összehasonlításul: Magyarországon sugárveszélyes munkahelyen az éves normál dolgozói korlát 20 mSv, üzemzavari helyzetben 50 mSv.) Az egy nap alatt elszenvedett 250 mSv sugárdózis a negyede a már sugárbetegséget okozó szintnek (1 Sv), és a határán van annak a szintnek, ami egyeseknél okozhat tüneteket. Az intézkedés cinikusnak tűnik, mégsem hiszem, hogy az lenne: a körülmények kényszerítő ereje olyan nagy, hogy nem nagyon van választás – és a fenti képet nézve, ez minden bizonnyal senkinek sem könnyű.
(Jelen bejegyzéstől kezdve, az eddig használt angol helyett magyar átírással írom az erőmű nevét, azaz Fukushima helyett Fukusima.)