Szerző: Lohász Cili
Veteményes kertek egy 17 ezres városban és önellátó malom.
Önkéntes munkával, mára több tucat veteményes kertet ápolnak a városban. Mindenki eszik és az ennivalóról mindenki tud beszélni. Miért kellene tehát üvegházhatásról, EU-s célszámokról, fenntarthatósági elméletekről, szénlábnyomról magyarázni az embereknek, amikor azt szeretnénk, hogy jobban a helyi erőforrásokra támaszkodjanak és a helyi termékeket válasszák?
Amint már előző nap írtam, Angliában óriási probléma, hogy az emberek nem tudják hol terem a répa és hogyan lehet elkészíteni. Ezért kezdtek el veteményeskerteket telepíteni a városba, nem kértek engedélyt, mert az ilyen tortúra csak elveszi az emberek lelkesedését, megcsinálták. Szereztek termőföldet (komposztálásból), vettek magokat és elültették. A rendőrség előtt napraforgó, a kórház autóparkolójába szúrós bokrok helyett eper és fűszernövények tenyésznek.
A helyi gimnázium pedig próbálja a veteményeskert tapasztalatait beépíteni a tantervébe. Pl. Pulp kitchen néven a szülőkkel együtt tanulhatnak a gyerekek főzni, mert itt állítólag már senki nem tud főzni. Mikrohullámú generáció.
Hihetetlen, de a növények ehetőek (Incredible edible) – kb. ez a kezdeményezés mottója. Kis táblák jelzik a városban, melyik növényt hogy hívják, mikor lehet szüretelni és milyen ételeket lehet belőle főzni.
Délután egy mára teljesen önellátóvá alakított egykori malmot látogattunk meg. Csak a telefonnal, internettel vannak összeköttetésben a külvilággal. Egy nemzeti park területén áll a kb 1800-ban épített Gibson Mill. Víz energia, biomassza kazán, kályha, napkollektor és napelem adja az energiát. A konyhai hulladékot komposztálják, ebbe mehet hús és főtt étel is, a WC-ből kijövő anyagot, pedig gilisztákkal alakítják át komposzttá. A komposztot aztán kicsapják a közeli legelőre. A malomban gyerekeknek tartanak programokat és egy kis múzeum is üzemel benne.
A malomban teázó szalon van berendezve, mint múzeum,
és egy nagy társasjáték gyerekeknek:
