Az Energiaklub havonta frissülő sorozatot indított annak érdekében, hogy figyelemmel kísérhető legyen: mi történik Pakson – a kormány által felgyorsítani szándékozott új atomerőmű beruházással és a stratégiai jelentőségűnek bélyegzett paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbításával. Ez a 2024 januári napló.
Január 14-én volt éppen 10 éve, hogy a Paks II. projekt “szárba szökkent” – Moszkvában 2014. januárjáben ezen a napon csapott egymás tenyerébe Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor. Az akkori miniszterelnökségi miniszter, Lázár János a szerződéskötésről, mint az évszázad üzletéről nyilatkozott, de azóta – sok már mellett – az is kiderült, hogy az oroszok a világon máshol (legutóbb Egyiptomnak, de korábban – ahogyan az Energiaklub „Atomerőművek építés alatt” című legutóbbi tanulmányunkban is olvasható: Bangladesnek) is alkalmazott szerződési tételeket (építési, hitelezési és technológiai megoldásokat) kínálták csak föl a magyar kormánynak.
A 2×1200 MW-os új atomerőmű építésének fővállalkozója orosz részről a Roszatom, az építkezési költség 80 százalékát (de legfeljebb 10 milliárd eurót) az orosz kormányzati hitel biztosítja, és az erőmű egyik blokkja a tervek szerint 2025-re üzemkész állapotba került. Ez volt akkor az ígéret. Amiből eddig szinte semmi nem teljesült. És ahogyan az a decemberi Paksi naplóba is bekerült: nem csak az kérdéses, hogy az Európától az ukrán háborúval elszigetelődő Oroszország építhet-e az Európai Unió bármelyik tagországában efféle „érzékeny infrastruktúrát”, hanem olyan hétköznapi kérdések is, minthogy képesek-e pótolni az oroszok a Roszatom projektjein dolgozó, zömmel ukrán speciális hegesztőket.
A Paks II. szerződéskötési jubileumáról nem írtak a KESMA kötelékébe tartozó kormánymédiumok, de egyetlen lap kivételével ezt a témát a teljes magyarországi sajtó is figyelmen kívül hagyta. A Szabad Európán közölt hosszú, elemző, dokumentáló cikk jelentette ezügyben a kivételt: az írás sorra vette és összefoglalta az új atomerőművel kapcsolatban tett ígéretek és kudarcok sorozatát, és az eddig e témára nem figyelő olvasót is képbe helyezte.
Azt, hogy a magyar kormány mennyire foglya továbbra is a paksi atomnak, jelzi, hogy az energetikai miniszter január végén, a kiskunhalasi napelempark átadásakor is a magyar atomról beszélt. Arról, hogy a 2030-as években az éves energiaszükséglet felét a Paks I. és a Paks II. erőművek termelik majd meg. (Sem az időpont, sem az elképzelt-megcélzott termelésmegosztás, semmi pedig a következő évtizedre vonatkozó egyéb konkrétum ezügyben nem hangzott el.)
A tízéves jubileumot követően a 24 podcastja műsorába hívta Aszódi Attilát, aki szerint az építkezés halad, és „ha voltak is kétségek kormányzati részről, azok mára okafogyottá váltak” Paks II. ügyében. A terület volt kormánybiztosa és egykori államtitkára azt mondta a műsorban, hogy szerinte a 2032-es reaktorindítás reális, mert a projekt „a tényleges kivitelezés állapotába került”, és a fővállalkozó ígérete szerint februárban az egyik reaktortartály oroszországi megépítésének is nekikezdenek. Aszódi meggyőződése és véleménye mellett azonban érdemes itt két dolgot tisztába tenni.
- Az egyik, hogy az erőmű építésére továbbra sincs engedélye az Országos Atomenergia Hivataltól (OAH) a beruházónak, így egyelőre a nukleáris tüzelőanyaggal működő erőmű építéséhez szorosan nem kapcsolódó munkálatokat végzik csak a területen – a beruházó saját kockázatára. (A gyakran hivatkozott résfalazás például a meglévő paksi atomerőmű stabilitásának biztosítását szolgálja inkább, az ásási területen, ahol jelenleg egy részen 5 méter mélységig jutottak, a szükséges mélység eléréséhez még évekig tartó munka lesz szükséges.)
- A másik, hogy az oroszországi főegység gyártás önmagában nem az atomerőmű építésének a része, ezt a fővállalkozó szintén a saját kockázatára öntheti és kovácsolhatja ki-meg. Emlékezetes, hogy amikor Belorusziában az első reaktortartály beszerelése közben a 330 tonnás acéltömböt több méter magasból leejtették annak cseréjét végül a kalinyingrádi raktárban porosodó, az ottani meghiúsult beruházás reaktortartályával oldották meg.
Aszódi a Dellában azt elismerte, hogy problémás lehet az oroszországi gyártás ellenőrzése (már csak a szakemberek beutazása miatt is), és a paksi projekt még nem jutott el addig, hogy ne lehetne visszafordulni. A nukleáris ipari szakember szerint a legfőbb kérdés az, hogy a szankcióktól sújtott környezetben az egyébként is 8-10 éves orosz atomerőműépítési gyakorlat hogyan módosul. A projekt továbbra is számos kihívással küzd. Árulkodó lehet, hogy bár január végén az OAH elnöke Pakson járt, és a beruházási területen tájékozódott, az OAH semmitmondó jelentésén kívül (mely a gödörnézés tényét, és azt rögzítette, hogy az elnök beszélt Jákli Gergellyel, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatójával) semmilyen hír, bejelentés, ígéret vagy fogadkozás nem jelent meg a híradásokban.
Január közepén az Átlátszó azt közölte, hogy perben áll a Paks II. engedélyezési dokumentumainak megismerése érdekében, és hogy a még 2017-ben feltárt tektonikai törésvonalak ügyében sincs szakmai konszenzus a magyar és az osztrák szakemberek között. (A kétoldalú, osztrák- magyar hatósági megbeszélésekről hivatalosan csak az osztrákok adtak tájékoztatást, akik azonban egyelőre hiába kérték, hogy Magyarország végezzen részletesebb paleoszeizmológiai vizsgálatokat, mielőtt a projektet tovább engedik. Az osztrákok szerint reális a földrengésveszély Paks térségében.)
Januárban a működő paksi atomerőműről is volt írni való: a Szabad Európa cikke a karácsonykor bekövetkezett hirtelen reaktorleállítással és a 2024. januárba áthúzódó, termeléskieséssel járó problémák tünetegyüttesével foglalkozott. Az elemzés felhívta a figyelmet arra is, hogy idén februártól olyan időszak kezdődik a magyar villamos energia rendszerben, amikor a négy blokkból hármat egymás után rendeltek nagyjavításra-karbantartásra. Ami azt a kockázatot rejti, hogy – miként az elmúlt években az többször is előfordult – amennyiben az egyik egység javítása még nem fejeződik be, de a másikat már le kell állítani, akkor nem egy (500 MW), hanem két blokk termelőereje hiányzik majd a termelésből – ami viszont tovább feszíti az amúgy sem túl rózsás importhelyzetet. (A 2023 decemberi és a 2024 januári áramimport arány meghaladta a 40 százalékot – pedig ekkor csak egy paksi blokkal adódtak kisebb problémák.)
A paksi atomerőmű a kormány és az MVM által kezdeményezett, 2032 utáni üzemidőhosszabbításáról részletesebben beszámoltunk az elmúlt hónapban. A komplex információs csomagból most az a tétel vált fontossá és visszaidézendővé, mely szerint az MVM legutóbbi költségbecslése szerint másfél milliárd eurós lehet az a pénzügyi igény, ami a négy blokk újabb, másodszori továbbműködtetését (műszaki, technológiai és biztonsági oldalról) biztosítani tudja. Ez az ár – mely nemrég még 1 milliárd euróra taksáltatott – azért érdekes, mert e feladat végrehajtásával kapcsolatban, sokkal közelebbi időponttal is más számok láttak nemrég napvilágot. Január közepén az Egyesül Államok kormánya 1,1 milliárd dollárt ítélt meg a kaliforniai Diablo Canyon erőmű működésben tartására. A kétreaktoros atomerőmű, melynek egy, évekkel korábban kötött megállapodás szerint 2025-ben le kellene állnia, a jelek szerint nem fog. A működési idejének meghosszabbítása azonban csupán 5 évre szólna, ehhez a nyújtáshoz járul hozzá 1100 millió dollárral. A megítélt pénzösszeg azonban az utolsó kaliforniai atomerőmű termelésben tartásához szükséges költségeknek csupán egy részét tudja biztosítani.
Az Energiaklub továbbra is ellenzi a Paks II projektet. Meghaladott, drága, környezeti és geopolitikai kockázatokkal terhelt technológia, mely 60 évre röghöz kötné a rendszert egy folyamatosan változó, technológiai újításokkal teletűzdelt korban. Paks I üzemidejének meghosszabbításával ki kell vezetni az atomenergiát Magyarországon. Paks I üzemidő-hosszabbítását csakis abban az esetben tudjuk elfogadni, megalapozott szakmai érvek alapján, amennyiben az a fenntarthatósági, gazdaságossági, természetvédelmi és energiabiztonsági irányelveknek maximálisan megfelel. Paks I esetleges üzemidőhosszabbítása semmikképp sem lehet a jövőben érv vagy kényszerítő eszköz azzal szemben, hogy a megújuló energiák minél szélesebb körű alkalmazása stratégiai prioritássá váljon.
Fotó: Wikimedia Commons