Az Oxfordi Egyetem friss kutatása szerint az elektrifikáció az energiabiztonságunk alapját jelenti, ezért egyre több területen, például az ipari szektorban is folyamatos átalakításokra van szükség. Az elektrifikáció ma már nem pusztán zöld cél, hanem stratégiai prioritás: csökkentheti a külső energiafüggőséget, erősítheti az ipari ellenállóképességet, és védheti a gazdaságot a globális energiapiaci sokkokkal szemben.

Jelenleg az ipari szektor felelős a globális CO₂-kibocsátás mintegy 30%-áért, mivel az ipari technológiák továbbra is döntően fosszilis tüzelőanyagokat hasznosítanak. Ezt jól mutatja, hogy 2024-ben például az ipari hőenergia-termelés még mindig 90%-ban fosszilis alapú volt.

Az elmúlt négy év geopolitikai következményekkel járó eseményei két alkalommal is hiányt és így jelentős áremelkedést generáltak a fosszilis energiahordozók piacán. 2022-ben az orosz-ukrán háború kitörése okozott gázválságot, Európa-szerte ipari termeléskiesést, üzembezárásokat és termelésáthelyezéseket eredményezett, jelenleg pedig Hormuzi-szoros (az iráni háború miatti) lezárása okoz jelentős volatilitást és áremelkedést az olaj- és földgázpiacokon.

Az elektrifikáció legfőbb előnyei közé sorolhatóak a kibocsátáscsökkenés, az energiahatékonyság növekedése, valamint a rugalmasság. Ez utóbbi abban is jól megnyilvánul, hogy amennyiben csökkenne az ipari technológiák fosszilis energiahordozóknak való kitettsége, az áringadozás hatásai is mérsékelhetőek lennének.

A kutatás szerint a technológiai háttér (pl. hőszivattyúk, elektromos kazánok, hőtárolók formájában) már rendelkezésünkre áll, csupán a politikai akarat hiányzik az átállás feltételeinek megteremtéséhez.

Az Oxfordi Egyetem kutatói nem új modellt alkottak, hanem a meglévő, részletekből kiinduló (bottom‑up megközelítést alkalmazó) mérnöki tanulmányok, és több, mint 1600 globális mitigációs forgatókönyv szintézisével vizsgálták az ipari szektor elektrifikálhatóságának mértékét. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az EU-n belül az ipari szektor energiaigénye 2035-ig potenciálisan 90%-ban, 2050-ig pedig, – ma még nem létező technológiák alkalmazása esetén – megközelítőleg 100%-ban elektrifikálható lenne. 

Az átálláshoz elsősorban fokozatos, célzott szakpolitikai lépésekre van szükség mihamarabb, a döntéshozóknak nem szabad kizárólag a jövőbeli technológiai innovációkra várniuk.

Az elektrifikáció térnyerését az EU több országában is hátráltatja, hogy az adó- és illetékterhek, illetve a hálózati díjak miatt a villamos energia ára továbbra is meghaladja a földgáz árát. Ez torzítja az energiahordozók közötti versenyt, az árrendszer ezekben a régiókban a fosszilis energiahordozókat kedvezményezi az árammal szemben, miközben klímapolitikailag az ellenkezőjére lenne szükség. Emiatt célszerű lenne az energiahordozók árazási rendszerének átalakítása és a problémás részletek kiigazítása. Segíthet továbbá a szén-dioxid-kibocsátások megfizettetése: az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerében (ETS) eddig hiába vettek részt az ipari nagykibocsátók, iparvédelmi okokból gyakorlatilag ingyen kapták a kvótákat. Ezen fog változtatni az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus, avagy a „karbonvám” (CBAM), amely az importált termékekre is kiterjeszti az ETS révén adódó karbonköltséget. További segítséget nyújthat az elektromos alapú ipari hőtermelési technológiák célzott pénzügyi ösztönzésére nemrég elindított IF25 program, amit az ETS bevételeiből terveznek finanszírozni. Az árakon és a technológiai támogatásokon túl pedig kulcsfontosságú kormányzati feladat a hálózati hozzáférés javítása, illetve az engedélyezési eljárások egyszerűsítése.

Források: 

• Renewables in Industry | GSR 2025
• Industrial electrification is now a security imperative, finds Oxford analysis