Mire költenéd, ha összedobnánk az összes magyar készpénzét?

Mire költenéd, ha összedobnánk az összes magyar készpénzét?

Mire költenéd, ha összedobnánk az összes magyar készpénzét?

2021-től újabb zsebet nyit az Európai Unió, ami az Ellenállóképességi és Helyreállítási Eszköz (RRF) névre hallgat. A cél a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi hatásainak enyhítése, valamint az európai gazdaságok és társadalmak fenntarthatóbbá, ellenállóbbá tétele, illetve a zöld és digitális átmenet megvalósítása.

A Magyar Kormánynak 04.30-ig kell benyújtania az Európiai Unió felé azt a dokumentumot, amelynek alapján a források elköltését tervezi. A 2020 végén benyújtott első verzió mindössze 13 oldalas volt. Azóta lassacskán nyilvánosságra kerültek egyes részletek is, melyekhez véleményeket, kiegészítéseket fogad a felelős ITM.

Magyarország 7,2 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást és közel 10 milliárd eurós hitelt kaphat, azaz összesen mintegy 5760 milliárd Forintot – kb. ennyi készpénz volt 2018-ban összesen a magyar állampolgároknál. Az összeg 37 százalékának klímacélok megvalósítását, míg legalább 20 szazalékának digitális átállás elősegítését kell szolgálnia. Magyarország az alábbi témákra kíván költeni ebből a forrásból – egyelőre nem ismert, milyen arányban:

  • Megújuló energiák (de inkább csak nap)
  • Felzárkózó települések
  • Digitális átállás
  • Egyetemek megújítása
  • Egészségügy
  • Körforgásos gazdaság
  • Vízgazdálkodás
  • Fenntartható, zöld közlekedés
  • Demográfia és köznevelés (ez utóbbi kettő részletei még nem ismertek)

Független külföldi szakértői szervezetek is vizsgálják, hogy az egyes tagállamok tervei milyen mértékben szolgálják a valódi gazdasági átállást a klímasemlegességi célok érdekében. Az értékelés fókusza egyértelműen a kibocsátáscsökkentés – megjegyzendő, az atomenergiába történő befektetéseket emellett is negatív jelzővel értékelik. Magyarország egyelőre szürke folt a térképen, mivel sajnos az eddig megjelent információk nem teszik lehetővé az egységes szempontrendszer szerinti értékelést.

Tagállamok RRF terveinek értékelése a karbonsemleges jövő szempontjából (zöld: minél világosabb, annál kedvezőbb az értékelés; szürke: nincs még eredmény)
(forrás: https://www.greenrecoverytracker.org/)

Érdekes azonban nézegetni az eddigi eredményeket, az értékelt tervek alapján a spanyolok a legzöldebbek. Az elemzők szektorok szerint is értékelték a terveket. Aggasztó, hogy az ipar esetében jelentős támogatások a klímaromboló ágazatokra is be lettek tervezve.

Reméljük, Magyarország mielőbb felkerül a térképre, minél zöldebb értékeléssel! Az Energiaklub ezen dolgozik áprilisban.

Az eddig értékelt RRF tervek alapján az ipari szektorra jutó támogatások (mintegy 45,7 milliárd EUR) értékelése
Jelkulcs: sötétzöld: erősen pozitív, zöld: pozitív, szürke: semleges, piros: negatív hatás a kibocsátás-csökkentésre
Facebook Comments