Újjászületett kincsek nyomában Ajkán

Újjászületett kincsek nyomában Ajkán

Újjászületett kincsek nyomában Ajkán

Képes beszámoló a városról, amelyik úgy őrizte meg ipari arculatát, hogy közben élhetővé és zöldebbé változott.

Kinek mi jut eszébe Ajkáról? Nekem a szénbányák emlékét őrző múzeum, egy igazi iparváros képe. Pár hete ott jártunk. Ezt a képet láthatóan mára jól meghazudtolta a város: izgalmas változások, előremutató tervek, inspiráló szakemberek…Adunk egy kis ízelítőt a terepbejárásunkról.

Kezdjük a zölddel

Három évvel ezelőtt Ajka az egyik focipályáját közösségi kertté alakította – mondhatni nem nagy változás, de a helyi közösség szempontjából annál jelentősebb. Pályázni lehet a parcellák művelésére, és lassan mindegyik gazdára is talál – eddig ismerős a történet. Azonban a „közösségi” jelző Ajkán ennél többet jelent: a betakarított termény 10 százaléka a helyi családsegítőhöz kerül, aki szétosztja a rászorulók között. Szerveznek közösségi lecsófőzést, a közfoglalkoztatottak pedig zöldséget savanyítanak.

A terepbejárásunk következő állomása a Bakonyi Erőműbe vezetett. Ahogy az üzemeltetési vezetőtől azt megtudtuk, a korábban széntüzeléssel működő erőmű fokozatosan kivezeti a fosszilis tüzelőanyagot a nyersanyagai közül, és kazánjait már biomasszára és részben hulladéktüzelésre állította át. Mára már csak stratégiai tartalékként rendelkezik némi szénnel és egy szenes kazánnal, melyet 2023-ban terveznek teljesen megszüntetni.

Az utolsó kupac szén az Ajkai Erőműben

Az erőmű elsősorban a közelben lévő fafeldolgozó üzemek melléktermékeként keletkezett hulladék fát használja fel, mint biomassza (80%), hengeres faként pedig kizárólag azt, amely más célra nem hasznosítható – bár ezek sajnos nemcsak a gazdaságosnak számító 75 km-es körzeten belülről származnak.

A majdnem 80 éves erőmű a megtermelt hőenergiájával sokáig elsősorban a közelben található, 2013-ig működő alumíniumgyárat szolgálta ki. Mára részben a település távhőszolgáltatásáért felel, illetve a központi villamosenergia-hálózatra termel áramot. Fontos eredménynek tartják, hogy a saját energiafogyasztásukat csökkenteni tudták az utóbbi években. Az Erőmű vezetése úgy látja, hogy bár a megújuló energia alapú erőművek száma és jelentősége folyamatosan nő, azok időjárástól való függősége és az energiatárolás hiánya miatt egyelőre szükség van a hazai energiaellátó-rendszerben az olyan alaperőművekre, mint a Bakonyi, amely egyenletesen, kiszámítható módon képes a termelésre.

Bár elfogadjuk az Erőmű vezetésének álláspontját, mi, az Energiaklub szakértői továbbra is hiszünk a megújulók integrálásában rejlő potenciálban, illetve az elkövetkezendő években az energiatárolás technológiájának fejlődésében, amellyel az alaperőművek szüksége is lecsökken.

A Multiply csapata a Bakony Erőműben

Kriptongyárból művészeti központ

A kirándulás keretében a régi kriptongyárat is megtekintettük, melyet a tervek szerint az önkormányzat művészeti központtá alakít át. Kristályüveg gyár is működött ebben az épületben, így a felhagyott olvasztókemencék száján a legszebb tengerek színeiben pompázó dermedt üvegdarabok ülnek még mindig. Nem volt nehéz belelátni a nyüzsgő és változatos programokat, alkotókat és alkotásokat.

Az elhagyatott volt kriptongyár

És ami már két éve is megfogott, de újra megörültem neki: a forgalmas kereszteződés járdaszigeteire nyáron elhelyezett napvitorlák, amik a pirosnál várakozó gyalogosokat védik a tűző naptól – hiszen sajnos nem lehet mindenhová fát ültetni, mint tudjuk.

Napvitorla Ajkán

Csak így tovább, Ajka!

A jó példákat és érdekességeket Ajka Város Önkormányzata szervezésében, a Multiply projekt keretein belül tekinthettük meg.

Facebook Comments