Ugyanazok az ígéretek ismétlődnek Budapesten és Szocsiban, de így is előfordult márciusban, hogy elgondolkodtató hiba csúszott a Paks II. beruházással kapcsolatban ismételgetett kommunikációba. Eközben a működő paksi erőműről újra kiderült, hogy hirtelen, akár a fele termelésért is elveszítheti.
Az utóbbi évek vég nélküli fogadkozásainak tengerében külön kis tarajos hullámot vert, amikor március közepén a Világgazdaság azzal állt elő, hogy a Paks II. erőmű üzembe helyezésének dátuma a korábban sulykolt 2030-as évek elejéhez képest néhány évet még tovább csúszhat. A paksi ügyekben a kormányzati forrásokból mindig jól értesült lap (melynek a paksi beruházásra külön, dedikált szerzője is van B. Horváth Lilla személyében) most azt írta, hogy esélyesebbnek látszik már egy 2033–2034-es üzembe helyezés, és erről a Magyarországra érkező Alekszej Lihacsov alá is írhatja a szükséges szerződésmódosítást. A sokat megélt, energetikai témákban jól ismert nevű újságírót is, a lapot is azonnal, már másnap “helyre tette” Szijjártó Péter azzal, hogy a céldátum továbbra is a legutóbb Lantos Csaba energiaügyi miniszter által is hangoztatott 2032-t illetően semmi nem változott. A cél az, mondta a miniszter, hogy “a következő évtized elején a két új blokk a magyar energiaellátási hálózatra rákapcsolódjon”.
A paksi atomerőmű-építési beruházásért a kormányzati oldalról felelős tárcavezető – a minisztériuma közleménye szerint – mindezt az ismét Budapestre érkező Alekszej Lihacsovval közösen tartott sajtóértekezletén közölte ugyan, ám így is érdemes a történteken elgondolkodni. Azon, hogy a lap szerzője – akinek korábban az a bravúr is sikerült a magyar sajtóban, hogy egyszerre két újságba is exkluzív interjút készített a Roszatom vezetőjével – vajon honnan vette az értesüléseit? De az is hasonlóan “érdekes”, hogy a kormányközeli lapban egy ilyen szenzitív információ vajon hogyan kerülhetett publikálásra? Mert az újságíró részéről az például logikailag hibátlan érvelés, hogy mivel az OAH az utóbbi időben több olyan határozatot is kiadott a beruházó (Paks II. Zrt.) kérésére, melyben több projektelemre vonatkozóan is három évvel meghosszabbította a engedély hatályát, ez az adott munkaszakaszok további csúszását valószínűsíti – ami pedig végeredményben a beruházási céldátumokat írhatja felül.
Alig két héttel később, március végén Szijjártó Péter ismét Oroszoroszágba látogatott. Szocsiból, ismét azt üzente, hogy a Paks II. beruházás töretlenül halad előre. Az Atomexpón a miniszter változatlanul ez év végére ígérte az „első betonöntést”, és termelési riportba illő alapossággal elismételte azt is, hogy az orosz beruházó a zónaolvadék-csapdát már legyártotta, és az hamarosan Paksra is kerülhet. Azt is közölte Szijjártó Péter, hogy a reaktortartály gyártása már áprilisban elindulhat, és azt akár már idén októberben a célterületre szállíthatják. A Szocsiból jelentett helyzetképhez a Népszava fűzött kommentárt, ennek lényege ugyanaz, mint amit a Paksi napló korábbi havi összefoglalóiban is többször levezettünk. Az, hogy az első betonöntés, vagyis az atomerőmű építésének hivatalos megkezdése azért várat magára, mert az OAH-nál továbbra sem végeztek a Paks II. beruházás előzetes biztonsági jelentésének vizsgálatával. Ezt, az egyébként már több mint egy éve fennálló állapotot a nukleáris hatóság a napilapnak most újfent megerősítette. AZ OAH azonban most azt is hozzátéve, hogy “döntésünket függetlenül, befolyásmentesen, a jogszabályi követelmények teljesülése alapján hozzuk meg, amiről előzetes tájékoztatást nem aduk”. Végeredményben ez azt jelenti, hogy a Paks II. építése továbbra sem kezdődhetett el.
Ami elkezdődött, arról másnap, maga a beruházó számolt be. A Paks2.hu projektportál közlése szerint “folyamatosak az előkészületek” az első betonöntéshez, melynek részeként március végén elvégezték az ún. „mock-up” tesztet is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy megépítették a reaktorépület alaplemezének “modelljét” – egy 4×8×3 méteres betontömböt, amit majd részletes és különböző anyagvizsgálati protokollok, vizsgálatok alá kell venni.
A Paks II. beruházással kapcsolatos, aktuális helyzet értelmezésében az nyújthat további segítséget, hogy bár márciusban és áprilisban az egyik legfontosabb vállalati, iparági konferenciaszervező és rendező Portfolio energetikai és építőipari konferenciát is tartott (ahol nem csak az iparág meghatározó szereplői, de a kormányzati képviselőt is központi előadásokat tartanak és beülnek a panelbeszélgetésekbe), Paks II-ről érdemben csak az építőipari fórumon beszélt előadó. Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója Budapesten, a Portfolio Építőipar 2024 konferencia résztvevői előtt ugyanakkor csak arról beszélt, amit korábban Szijjártó Péter már Budapesten is, Szocsiban is elmondott. Jákli előadásának egyetlen új eleme volt: a vezérigazgató beszélt arról is, hogy a projektbe bekapcsolódó cégek “jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban”, és a Paks II. sikerességével “később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is”. Ez utóbbi tételt azonban érdemes lesz a cégeknek jól átgondolni. Annál is inkább, mert az orosz beruházás – amennyiben az elér egyszer az építkezési szakaszba – abban az értelemben biztosan unikális projekt lesz az EU-ban, hogy az uniós tagországok közül senki nem tervezi és nem is támogatja, hogy orosz nukleáris technológiát a térképükre rajzolhassanak. Ebből pedig az is következik, hogy az ilyen referenciával rendelkező cégekre pont az Európai Unióban nem lesznek kíváncsiak, hiszen (feltéve, hogy a kontinensen valóban nagyarányú atomerőmű építési láz kezdődik el a 2030-as évekig) kereslet az amerikai, dél-koreai és francia konstrukciókkal ismeretet szerzett cégek iránt várható. Ráadásul a jelenleg állandósulni látszó rossz és gyanakvással teli EU-Oroszország viszonyból nem látszik kirajzolódni az az igény, hogy az esetleges uniós nukleáris projektek közelébe „orosz hátterű” cégeket engedjenek.
Mindeközben a működő paksi atomerőműben előállt az a helyzet, amivel kapcsolatban a Paksi naplóban épp egy hónapja jeleztünk kockázatot: a négy blokk közül az egyik (Paks 4) főjavításon lévén nem termelt a hálózatra (ami 500 MW teljesítménykiesést jelentett a rendszerben február vége és április közepe között), és eközben kapott automatikus védelmi jelzést követően egy másik blokk (Paks 1), ami végeredményben elfelezte a névleges paksi termelési szintet (2000 MW). Sőt, ahogyan azt a Szabad Európa megírta: március 25-én az atomerőmű áramtermelési mérete a nap folyamán nem érte el a 900 MW-os szintet. Ennél is furcsább, hogy az esetről nem csak az erőmű, de az OAH sem adott a leállás okáról információkat. Sőt: bár az esetben parlamenti interpelláció is született, az arra Koncz Zsófia energiaügyiminisztériumi államtitkártól származó választól sem lett okosabb senki. Nem derült ki a leállás oka egyébként az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. sajtóosztályának munkájából sem: erről a cég hallgatott akkor is, amikor két nappal a vészleállást követően közölték, hogy a reaktorblokk javítása befejeződött és a Paks 1-et újra a hálózatra kapcsolták. Mindeközben március 25-én és március 31-én is csökkenteni kellett a két, ezidőben zavartalanul működő paksi blokk termelését a napelemes erőművek termelése miatt.
Az Energiaklub továbbra is ellenzi a Paks II projektet. Meghaladott, drága, környezeti és geopolitikai kockázatokkal terhelt technológia, mely 60 évre röghöz kötné a rendszert egy folyamatosan változó, technológiai újításokkal teletűzdelt korban. Paks I üzemidejének meghosszabbításával ki kell vezetni az atomenergiát Magyarországon. Paks I üzemidő-hosszabbítását csakis abban az esetben tudjuk elfogadni, megalapozott szakmai érvek alapján, amennyiben az a fenntarthatósági, gazdaságossági, természetvédelmi és energiabiztonsági irányelveknek maximálisan megfelel. Paks I esetleges üzemidőhosszabbítása semmikképp sem lehet a jövőben érv vagy kényszerítő eszköz az ellen, hogy a megújuló energiák minél szélesebb körű alkalmazása stratégiai prioritássá váljon.
Fotó: Wikimedia Commons