Az éghajlat változása tény. Méghozzá igen aggasztó tény. Egyre inkább napjaink részévé válik, hiszen környezetünkre és egészségünkre is hatással van, az alkalmazkodás pedig komoly kihívás elé állít természetet és embert...
Szerző: Pej Zsófia
Addig is, míg kiderül, belefektetik-e azt a sok milliárdot a nagy vitát kavaró megoldásba, azaz a mobilgátba a III. kerületi Római-parton, lássuk, mit tesznek a FÁK, melyek némán végzik a dolgukat, és várják tehetetlenül a sorsukat.
A főváros légszennyezettségéről és a melegedő éghajlat fenyegetéseiről már nem csak a tudományos...
Szerző: Csikai Mária
Az EUCLID támogatásával Skóciában töltöttem egy hetet, hogy a társadalmi célú vállalkozások, civil szervezetek és közösségi projektek menedzsmentjével kapcsolatban tapasztalatokat, módszereket ismerjek meg.
Skócia Magyarországgal ellentétben igencsak kedveli a szélenergiát. Nemrég adtunk róla mi is hírt, hogy egy szép vasárnapi napon úgy termeltek a szélkerekek, hogy fedezték az aznapi...
Szerző: Sáfián Fanni
A tegnapi és mai nap folyamán újabb rendeletmódosítások jelentek meg a Magyar Közlönyben a szélerőművek telepíthetősége kapcsán.
Egyelőre azokban a „finomságokban” ne is mélyedjünk el, hogy Magyarországon ezentúl csak olyan szélerőművek telepíthetők, amelyek kb. öt-tíz évvel ezelőtti technológiát képviselnek, azaz: maximum 2 MW teljesítmény (az átlagosan telepített 3 MW-hoz...
Hogy miről is szól a közösségi energia? Együttműködés, előrelátás, fenntarthatóság, csapatmunka, a környezet adta előnyök átformálása közösségi előnyökké. Ez megvalósulhat társasházi fejlesztéssel, helyi energiaszövetkezet létrehozásával vagy akár települési összefogással. Nagyban hozzájárul a közösségépítéshez, az önrendelkezéshez, és példát mutat. A közösségi energia beruházások ráadásul tudatosabb energiafogyasztásra serkentik a helyi...
Szerző: Sáfián Fanni
Milyen erőművek működnek majd 2050-ben Magyarországon? Még mindig fogunk akkor használni szenet, olajat, földgázt? És mi lesz a helyzet a megújulókkal? Az Energiaklub a német Wuppertal Instituttal közösen készítette el Magyarország energiarendszerének jövőbeli modelljeit 2050-re. Az alábbiakban megvizsgálunk két lehetőséget a mai nap példáján: milyen erőművek mennyit fognak...
…A lényeg, hogy olcsó legyen az áram, mindegy, hogy miből – hangzik a sokszor hallott érv. A beruházó (állam), pedig kapva kap az alkalmon, és megoldja egy kalap alatt. Épít egy jó nagy atomerőművet, amivel meg is vagyunk egy jó időre. Merthogy olcsó lesz. Vagy...